Légiósok: a „rosszfiú”, aki nem rokona a kommunista vezetőnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.14. 16:59
Mint ismert, Kádár Tamás a lengyel Lech Poznant elhagyva négyéves szerződést kötött az ukrán Dinamo Kijevvel. Az átigazolás kapcsán a terrikon.com tíz érdekes tényt közölt a magyar válogatott védőről.

A Kádár vezetéknév nem ritka, de messze nem is a leggyakoribb – kezdi az oldal, majd hozzáteszi, hogy a Nagyok, a Kovácsok és a Szabók vannak túlsúlyban, a Kádárok a top 50-ben sincsenek. Megemlítik a híres Kádárok közül a színésznő Flórát, a hegedűművész Istvánt, valamint kiemelik a leghíresebbet: az ország korábbi első emberét, Kádár Jánost is. És kiemelik azt is, hogy egyiküknek sem rokona.

Az oldal megemlíti, hogy Kádár Tamás 1990. március 14-én látta meg a napvilágot, méghozzá Veszprémben, amelynek jelentős labdarúgócsapata nincs, történelme viszont annál inkább kiemelkedő.

A magyar nyelv nem egyszerű, a Zalaegerszeg pedig – úgy tűnik – nagy kihívást jelent, ezt ugyanis kiejthetetlennek tartják. Ez az a város, amelyben Kádár labdarúgó-pályafutása 14 évesen elindult. Megemlítik, hogy a csapat nem túl híres (alighanem a honlap szerkesztői a „Manchester United-verő” Koplárovics Béláról sem hallottak még… – a szerk.), de egyszer bajnok lett Magyarországon. A zalaegerszegi teljesítményének köszönhetően Kádár behívták az U17-es és az U19-es válogatottba is.

Karrierjét továbbgörgetve kifejtik, hogy még 18 éves sem volt, amikor a Premier League-be szerződött, s a Bolton és a Newcastle United ajánlata közül utóbbiét fogadta el, ahol Kevin Keegan lett a „keresztapja”.

A sérüléstől is hátráltatott angliai kaland után a Roda következett, majd (először) kölcsönbe hazakerült, a DVTK-hoz. Itt alapemberré nőtte ki magát, a diósgyőri szezonjai alatt többet játszott, mint előtte összesen, és megnyerte első trófeáját is, 2014-ben Ligakupa-győztes lett.

Pályafutásában Lengyelország következett, a Lech Poznanhoz szerződött, és a „rosszfiú” becenevet kapta, mert hasonlít a Totál szívás (Breaking Bad) egyik szereplőjére, és kiemelik, hogy az egyik leginkább teletetovált futballista a világon.

Megemlítik nyilatkozatát, hogy neki mindegy, milyen poszton játszik, igyekszik a csapat hasznára lenni, de alapvetően balhátvédként számolhatnak vele, és több gólt is előkészített a magyar válogatottban ezen a poszton.

Az Eb-n három meccsen szereplő játékos szerencseszáma a négyes, a Dinamónál a 44-es mezt választotta, és intelligens futballistának tartja magát, olyannak, aki olvassa a játékot.Kádár vezetéknév nem ritka, de messze nem is a leggyakoribb – kezdi az oldal, majd hozzáteszi, hogy a Nagyok, a Kovácsok és a Szabók vannak túlsúlyban, a Kádárok a top 50-ben sincsenek. Megemlítik a híres Kádárok közül a színésznő Flórát, a hegedűművész Istvánt, valamint kiemelik a leghíresebbet: az ország korábbi első emberét, Kádár Jánost is. És kiemelik azt is, hogy egyiküknek sem rokona.

Az oldal megemlíti, hogy Kádár Tamás 1990. március 14-én látta meg a napvilágot, méghozzá Veszprémben, amelynek jelentős labdarúgócsapata nincs, történelme viszont annál inkább kiemelkedő.

A magyar nyelv nem egyszerű, a Zalaegerszeg pedig – úgy tűnik – nagy kihívást jelent, ezt ugyanis kiejthetetlennek tartják. Ez az a város, amelyben Kádár labdarúgó-pályafutása 14 évesen elindult. Megemlítik, hogy a csapat nem túl híres (alighanem a honlap szerkesztői a „Manchester United-verő” Koplárovics Béláról sem hallottak még… – a szerk.), de egyszer bajnok lett Magyarországon. A zalaegerszegi teljesítményének köszönhetően Kádár behívták az U17-es és az U19-es válogatottba is.

Karrierjét továbbgörgetve kifejtik, hogy még 18 éves sem volt, amikor a Premier League-be szerződött, s a Bolton és a Newcastle United ajánlata közül utóbbiét fogadta el, ahol Kevin Keegan lett a „keresztapja”.

A sérüléstől is hátráltatott angliai kaland után a Roda következett, majd (először) kölcsönbe hazakerült, a DVTK-hoz. Itt alapemberré nőtte ki magát, a diósgyőri szezonjai alatt többet játszott, mint előtte összesen, és megnyerte első trófeáját is, 2014-ben Ligakupa-győztes lett.

Pályafutásában Lengyelország következett, a Lech Poznanhoz szerződött, és a „rosszfiú” becenevet kapta, mert hasonlít a Totál szívás (Breaking Bad) egyik szereplőjére, és kiemelik, hogy az egyik leginkább teletetovált futballista a világon.

Megemlítik nyilatkozatát, hogy neki mindegy, milyen poszton játszik, igyekszik a csapat hasznára lenni, de alapvetően balhátvédként számolhatnak vele, és több gólt is előkészített a magyar válogatottban ezen a poszton.

Az Eb-n három meccsen szereplő játékos szerencseszáma a négyes, a Dinamónál a 44-es mezt választotta, és intelligens futballistának tartja magát, olyannak, aki olvassa a játékot.

Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Nem volt egri ellenszer a veszprémi támadójátékra

Kézilabda
2025.03.01. 20:33

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

Szoboszlai Dominik ismét betalált, kihasználta a Liverpool az Arsenal botlását

Angol labdarúgás
2025.02.26. 23:20

A szerencse is kellett a ZTE-nek ahhoz, hogy továbbjusson Karcagon

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 14:54

Elhagyhatta a kórházat és már haza is utazott a Veszprém BL-meccsén összeeső dán játékvezető – kollégájával együtt felidézték a drámai pillanatokat

Kézilabda
2025.02.21. 10:40

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45
Ezek is érdekelhetik