Légiósok: a felnőttcsapat, majd a Bundesliga a támadó célja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.27. 10:39
Még a tavasz folyamán felkerülne a felnőttcsapathoz a német ifjúsági másodosztályban szereplő Fortuna Köln futballistája, Viola Gergely, aki rövid időn belül a német első vagy másodosztályba is eljutna. A magyar utánpótlás-válogatott játékos a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának vendége volt.

A dunaszerdahelyi születésű, DAC-nál nevelkedett támadó nyáron szerződött a Fortuna Köln másodvonalbeli korosztályos csapatához. Eddigi tíz meccsén két gólig jutott, októberben bemutatkozott a magyar U19-es utánpótlás-válogatottban.

„A célom az, hogy most tavasszal felkerüljek a felnőttekhez. Vannak erre utaló jelek, remélem sikerül. A nyártól szeretnék az első csapat keretéhez tartozni” – mondta Viola, aki rövid időn belül el szeretne jutni a német első- és másodosztály egyikébe.

A Fortuna Köln felnőttcsapata jelenleg a harmadosztályban szerepel, 19 fordulót követően a 10. helyen áll.

Legfrissebb hírek

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 09:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19
Ezek is érdekelhetik