PSV: a magyar tehetséget a PL-ből és Portugáliából csábítják

Vágólapra másolva!
2016.12.12. 15:51
Három-négy Premier League-klub, valamint két portugál sztárcsapat is szívesen látná a soraiban Kun Bertalant, a PSV magyar tehetségét – mondta a futballista menedzsere, Soós Kálmán a fociclub.hu érdeklődésére.

A 17 éves Kun Bertalan tavaly nyáron kapott profi szerződést a holland PSV-től, így már nemcsak az edzéseken és a futsalozások során tudott fejlődni, hanem az U17-es csapatban is pályára léphetett, s a 2015–2016-os szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett.Kun Bertalan tavaly nyáron kapott profi szerződést a holland PSV-től, így már nemcsak az edzéseken és a futsalozások során tudott fejlődni, hanem az U17-es csapatban is pályára léphetett, s a 2015–2016-os szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett.

A magyar játékos 2011-ben került a PSV-hez, amikor a szüleivel Hollandiába költözött. Előtte a Veszprém játékosa volt. Kun egy plusz egy éves szerződést írt alá, ami 2017. június 30-án lejár, a felek viszont még nem egyeztek meg a folytatást illetően. A nemzetközi átigazolási szabályok értelmében a futballista és menedzsere január elsejétől meghallgathatja más csapatok ajánlatait.

„November elején találkoztunk a PSV vezetőivel, akik akkor jelezték, hogy komolyan gondolják a hosszú távú együttműködést. Erre írásban is ígéretet tettek, talán ennek köszönhető, hogy Bertalan debütált a Jong PSV-ben. Jelen állás szerint három-négy Premier League-klub érdeklődik iránta, ám nem csak a szigetországból vannak kérői. Két portugál sztárcsapat is szívesen látná soraiban Bertalant. A kvalitásaival mindenki tisztában van, nem kérdés, hogy mire hivatott, ám az igen, hogy hol teljesedhet ki” – mondta Soós Kálmán.

Kun november 28-án debütált a PSV második csapatában, amikor csereként beállva 19 perc lehetőséget kapott az FC Oss elleni (2–4) másodosztályú bajnokin.


VÁLOGATÁS KUN BERTALAN LEGSZEBB MEGMOZDULÁSAIBÓL

Legfrissebb hírek

NB I-es rutinnal felvértezett támadót igazolt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
23 órája

Szerb U-válogatott középpályás érkezett Debrecenbe

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:40

Olaszországot is megjáró portugál balhátvédet igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 18:05

Svédországban nem kellett, visszatérhet Argentínába a Fehérvár volt támadója – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.16. 10:14

Izraeli támadó középpályást szerződtetett a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 10:02

Újabb kapust igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 21:46

A Maccabi Tel-Aviv szerződtette az ETO játékosát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 18:03

Kapuskeringő Nyíregyházán, magyar válogatott játékos a Puskásnál és Kazincbarcikán – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 17:00
Ezek is érdekelhetik