Légiósok: szinte biztosan távozik a válogatott védő – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.20. 15:39
null
Guzmics Richárd válthat a télen (Fotó: AFP)
Lengyel sajtóértesülések szerint Guzmics Richárd szinte biztosan távozik a Wisla Krakówtól, és már a télen klubot vált.

Mint beszámoltunk róla, a Nemzeti Sport Online úgy értesült, Guzmicsnak Kínából van ajánlata. Ezt most a krakow.wyborcza.pl is megerősíti azzal a kiegészítéssel, hogy olasz és dán érdeklődő is van a magyar válogatott játékos iránt.

Mint ismert, a nyáron kevésen múlott, hogy Guzmics a Pescaránál folytassa a pályafutását. Már orvosi vizsgálatok előtt állt a védő, ám a Wislánál a helyzet akkoriban eléggé komplikált volt, az olasz kérők nem tudtak kivel egyeztetni az átigazolás véglegesítéséről.

A krakkói együttesnek most fel kell készülne a téli átigazolási időszakra, mivel légiósunk szerződése a nyáron lejár, így szabadon tárgyalhat a kérőkkel, a Wisla pedig már csak most értékesítheti.

„Richárd nagyszerűen érzi magát a Wislánál – mondta Jakub Schlage, Guzmics menedzsere. – Ugyanakkor elképzelhető, hogy vált a télen, ha egy klub meg akarja szerezni, akkor távozhat. Egyelőre semmi sem biztos, nem akarunk felelőtlen kijelentéseket tenni. A kínai lehetőség? Fontos a pénz, de nem minden!”

A lengyel cikk kiemeli, hogy Guzmics maradását tartják most a legkevésbé valószínű opciónak, de arra sem látnak sok esélyt, hogy Kínában folytatja pályafutását, mivel fontos neki a válogatott szereplés, és Kínában látókörön kívülre kerülne.

Legfrissebb hírek

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
8 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
9 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
10 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
10 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
11 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
12 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
22 órája
Ezek is érdekelhetik