Serie A: az elnöknek a Juvéról is Balogh és Sallai ugrott be

Vágólapra másolva!
2016.09.14. 12:01
null
Paulo Dybala (fent) és Franco Vázquez itt még egy csapatban, Palermo-dresszben (Fotó: Reuters)
Paulo Dybala (Juventus) és Franco Vázquez (Sevilla) személyében két korábbi Palermo-játékos néz farkasszemet szerda este Torinóban a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Természetesen Maurizio Zamparini, a palermói klub elnöke is szót kapott ez alkalomból.

 

„Dybalát és Vázquezt ugyanúgy a saját futballfiókáimnak tekintem, mint Pastorét, Cavanit és mindenki mást, akinek Palermóból ívelt fel a karrierje. És ezzel még nincs vége. Csak ismételni tudom magam: hasonló utat jósolok két fiatal magyaromnak, Sallai Rolandnak és Balogh Norbertnek” – fogalmazott Zamparini, megismételve már hangoztatott próféciáját.

Zamparini a Repubblicának nyilatkozva felelevenítette: annak idején őrültnek nevezték, amiért 12 millió euróért szerződtette Dybalát, és lám, tavaly majdnem a háromszorosáért adta tovább a Juventusnak.

„Csak azt az egyet sajnálom, hogy ma este nem egy csapatban látom a két jó cimborát – folytatta. – Felajánlottam Vázquezt is a Juventusnak, mert szerintem ő lehet a következő Platini, de nem hallgattak rám, ezért aztán a nyáron a Sevillának adtuk el. Szerda este mindkettejükért szorítok. Egyetlen korábbi Palermo-játékost sem veszítek szem elől, mindig drukkolok nekik.”

Legfrissebb hírek

Vargát látták a legjobbnak, Sallait a legrosszabbnak olvasóink az írek elleni vb-selejtezőn

Magyar válogatott
8 órája

Sallai Roland sajnálja – üzent a kiállítása után

Magyar válogatott
20 órája

Tóth Balázst kezdetné az írek ellen Petry Zsolt

Magyar válogatott
2025.09.02. 12:17

Sallai gólpasszt adott, a Galatasaray legyőzte Mocsiékat

Légiósok
2025.08.30. 22:36

Bolla Bendegúz örül a továbbjutásnak, de már a kő-papír-ollóra készül

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 22:00

Sallai 79 percet játszott, kiütéses sikerével százszázalékos maradt a Galatasaray

Légiósok
2025.08.24. 22:34

Sallai „lesgólpasszig” jutott, a Galatasaray sima győzelemmel maradt hibátlan

Légiósok
2025.08.15. 22:29

Minden döntés számít! Kisfilmben tűnt fel Sallai Roland – videó

Minden más foci
2025.08.15. 10:13
Ezek is érdekelhetik