Légiósok: Bese elárulta, miért a Le Havre-t választotta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.21. 07:48
Mint beszámoltunk róla, az MTK magyar válogatott jobbhátvédje, a középpályásként is bevethető Bese Barnabás a Le Havre-nél folytatja pályafutását. A 22 esztendős futballista azóta már meg is indokolta, hogy miért a francia másodosztályban szereplő klubot választotta.

„Más klub is érdeklődött irántam, de az e-mailezések és a levelezések során a Le Havre végig naprakészen állt. Ahogy írtunk, egyből válaszoltak. Éreztem, hogy a Le Havre-nél megbecsült játékos lehetek, ezért döntöttem a klub mellett. Nagyon tetszenek azok a célok, amelyeket kitűzött a csapat” – mondta Bese, aki magyarul nyilatkozott a Le Havre hivatalos honlapjának, de az interjú angol és francia nyelven is elérhető.„Más klub is érdeklődött irántam, de az e-mailezések és a levelezések során a Le Havre végig naprakészen állt. Ahogy írtunk, egyből válaszoltak. Éreztem, hogy a Le Havre-nél megbecsült játékos lehetek, ezért döntöttem a klub mellett. Nagyon tetszenek azok a célok, amelyeket kitűzött a csapat” – mondta Bese, aki magyarul nyilatkozott a Le Havre hivatalos honlapjának, de az interjú angol és francia nyelven is elérhető.

A kétszeres válogatott játékos négy évre írt alá, és a 25-ös mezszámot viseli majd a Le Havre-nél, amely négy forduló után a hetedik helyen áll a Ligue 2-ben.


Barnabás 4 éves szerződést kötött a HAC... by HAC

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
20 órája

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Ligue 1: először nyertek Negóék, hibátlan maradt a Lyon

Francia labdarúgás
2025.08.31. 23:48

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40
Ezek is érdekelhetik