Légiósok: Priskin gólt lőtt a Fradi albán BL-ellenfelének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.08. 12:06
null
Priskin Tamás nem sokat pihenhetett az Eb után (Fotó: skslovan.com)
Priskin Tamás szabadrúgásból szerzett vezetést a Slovan Bratislavának, amely 3–1-re megnyerte az albán Partizani elleni felkészülési mérkőzést. Az Európa-ligából a Bajnokok Ligájába átsorolt albánok a Ferencvárossal játszanak majd a BL-selejtező második fordulójában.

Az Eb-t megjárt Priskin – aki kezdőként kapott lehetőséget és végig a pályán is maradt – főszerepet játszott a mérkőzésen, hiszen a gólja előtt az ő visszahúzásáért állították ki az albán együttesből Gëzim Krasniqit. A 12. percben a magyar támadó 24 méterről, szabadrúgásból volt eredményes.

Az első félidőben több gól nem született, a hazaiak a második felvonás elején és végén szerezték újabb góljaikat, a tíz emberrel játszó vendégek a 65. percben szépítettek.

A két együttesnek amúgy tétmeccsen kellett volna megütközni egymással, de a Skёnderbeu kizárása után a Partizanit az UEFA az El-ből áttette a BL-be, bár előbbiben az első selejtezőkör első meccsét már lejátszotta otthon a Slovannal (0–0).

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SK SLOVAN BRATISLAVA–FK PARTIZANI 3–1 (1–0)
SLOVAN:
Krnác – Pliatsikas (Ligeon, 50.), Saláta, Sekulic, Burnet (Kotula, 64.) – V. Szavicsevics, De Kamps (Scott, 56.) – Schet, Soumah (Kubík, 56.), Zrelák (Pinte P., 71.) – Priskin
FK PARTIZANI: Hoxha – Arapi, Ibrahimi, Kalari, G. Krasniqi – Ramadani, Trashi, Batha, Vila, Ekuban – Fili. Csereként pályára lépett: Xhika, Torassa, Atanda, Bardhi, Ismailaj, Hasa
Gólszerző: Priskin (12.), Zrelák (49.), Ligeon (85.), ill. Fili (65.)
Kiállítva: G. Krasniqi (12.)

Legfrissebb hírek

NB I: Paks–Ferencváros

Labdarúgó NB I
2 órája

Egy győzelemre került az aranyéremtől az FTC a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
7 órája

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
Tegnap, 16:17

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:34

Postecoglou: Miért csak a gyenge formában lévő csapatok jutottak a döntőbe?

Európa-liga
Tegnap, 13:55

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48
Ezek is érdekelhetik