Légiósok: Priskin csütörtökön pályára léphet az El-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.20. 17:18
A Jelgava elleni Európa-liga-selejtező visszavágójára készülő Slovan Bratislava a hivatalos honlapján tudatta, hogy Priskin Tamás is a csapattal tartott a párharc lettországi visszavágójára.

Július elején a Nemzeti Sport Online adta hírül először, hogy Priskin Tamás a Videotonban folytathatja a pályafutását. Nem sokkal később már arról számolhattunk be, hogy a székesfehérvári csapat hamarosan be is jelenti a magyar válogatott támadó szerződtetését, és a Slovan vezetőedzője, Nikódimosz Papavasziliu sem fűzött már sok reményt Priskin maradásához.Priskin Tamás a Videotonban folytathatja a pályafutását. Nem sokkal később már arról számolhattunk be, hogy a székesfehérvári csapat hamarosan be is jelenti a magyar válogatott támadó szerződtetését, és a Slovan vezetőedzője, Nikódimosz Papavasziliu sem fűzött már sok reményt Priskin maradásához.

Jelenleg azonban úgy fest, hogy megrekedtek a tárgyalások a két klub között, hiszen a 29 esztendős csatár elutazott a Slovannal a Jelgava elleni Európa-liga-párharc visszavágójára, és semmi akadálya annak, hogy a csütörtöki mérkőzésen pályára lépjen. A pozsonyi együttes hivatalos honlapjának beszámolója szerint Priskin sorsa napokon belül eldőlhet.

A párharc első meccse gól nélküli döntetlennel zárult, a lettországi találkozó csütörtök 17.30 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
3 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
6 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
15 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
23 órája

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
Tegnap, 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39
Ezek is érdekelhetik