Légiósok: a rangsor csalóka, Nikolics csak az ötödik

Vágólapra másolva!
2016.05.23. 11:06
A lengyel bajnok és kupagyőztes Legia Warszawával foglalkozó legionisci.com című honlap a szezon összes tétmérkőzésén értékelte a csapat játékosainak teljesítményét, majd az utolsó meccs után mérleget vont, és az átlagosztályzatok alapján kihirdette a végső sorrendet. A klub házi gólkirálya, Nikolics Nemanja az ötödik helyen végzett.

A játékosokat 1–6-os skálán osztályozták, a rangsorban csak azok a futballisták kaptak helyet, akik legalább tíz mérkőzésen pályára léptek. A legjobb mutatóval Adam Hlousek büszkélkedhet, aki 2016 januárjában szerződött a Legiához, a tavasszal tizenhét találkozón játszott, és 3.9-es átlagosztályzattal zárt.

A második helyen holtversenyben Dusan Kuciak, Arkadiusz Malarz és Artur Jedrzejczyk végzett (3.7), míg az ötödik Nikolics Nemanja lett, aki 3.6-os átlaggal fejezte be az idényt.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a brazil Guilhermével egyetemben a magyar válogatott támadó kapott szerepet a legtöbb meccsen (54) a szezon során. Az első négyben végző játékos mindegyike legalább 23 mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint Nikolics.

A legmagasabb osztályzatot egyébként Nikolics kapta, aki a 2015 októberében rendezett Cracovia elleni bajnokin (3–1) mesterhármast jegyzett, és a hatos skálán 5.8-ra értékelték a teljesítményét.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikolics Nemanja: Böde Dániel gólkirályi címe kritika a fiatal támadóknak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 09:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53
Ezek is érdekelhetik