Légiósok: Lazio? Guzmics el tudja képzelni magát erős ligában

Vágólapra másolva!
2015.12.02. 09:34
Guzmics Richárd, a Wisla Kraków magyar légiósa nem foglalkozik vele, hogy a Lazio olasz sajtóhírek szerint kiszemelte, de el tudja képzelni magát a lengyelnél erősebb bajnokságban.

„Engem senki sem keresett meg, az biztos – mondta a Nemzeti Sportnak a 28 esztendős Guzmics Richárd, a hétközi bajnoki fordulót a hetedik helyről váró Wisla válogatott hátvédje. – Az eddigi tizenhét bajnoki közül csak egyet hagytam ki, azt is sárga lapos eltiltás miatt, és egyet leszámítva valamennyit végigjátszottam. A jelek szerint megállom a helyem a lengyel élvonalban, és érzek magamban annyi erőt, elszántságot és tehetséget, hogy az Ekstraklasánál erősebb ligában is megragadjak. Mindig van feljebb. Azt is megbecsülöm, hogy idáig eljutottam, különben is, jól érzem magam Krakkóban. Bárcsak sok magyar labdarúgó elmondhatná magáról, hogy megállja a helyét erős külföldi bajnokságban!"

A szerdán a három magyart, Lovrencsics Gergőt, Kádár Tamást és Holman Dávidot a soraiban tudó Lech Poznannál vendégeskedő Wisla játékosa abban bízik, a trénercsere jót tesz a csapatának.

„A Lechnél kedvező fordulatot eredményezett az őszi edzőváltás, a mi klubunk is ebben bízik most. A derbi után ugyanis megköszönték Kazimierz Moskal vezetőedző munkáját, jelenleg a másodedző készít fel bennünket – mondta Guzmics. – Igen, túl sok pontot veszítettünk hazai pályán, a hozzánk érkező riválisok rendre a vereséget akarják megúszni, beállnak védekezni. Ezért is kell most javítanunk, győzni megyünk Poznanba."

Legfrissebb hírek

Vlahovics megint szuper csere volt a Juvéban; az Udinese nagyon megtréfálta az Intert

Olasz labdarúgás
2025.08.31. 22:44

Nico Paz parádéja után a Como a Lazio legyőzésével kezdte az idényt

Olasz labdarúgás
2025.08.24. 20:26

A Wisla Kraków és az Anorthoszisz is bejelentette Kiss Tamás klubcseréjét

Légiósok
2025.08.06. 13:20

Légiósok: a ciprusi szövetség kikérte Kiss Tamás játékengedélyét

Légiósok
2025.07.31. 14:29

Megvan a megállapodás, Cipruson folytathatja a magyar válogatott játékos – NS-infó

Légiósok
2025.07.28. 16:32

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
2025.07.26. 17:27

Marco Baroni lett a Torino vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.05. 13:42

A Lazio bejelentette Maurizio Sarri visszatérését

Olasz labdarúgás
2025.06.02. 16:43
Ezek is érdekelhetik