Franciaország: a Metz is szóba került Mervóval kapcsolatban

Vágólapra másolva!
2015.09.08. 18:49
A francia sajtóban megjelent hírek szerint a Metzhez kerülhet Mervó Bence, az MTK korosztályos válogatott magyar támadója.

Az MTK a nyáron bejelentette Mervó szerződtetését, de nem biztos, hogy Magyarországon szerepel a szezonban az U20-as világbajnokság ezüstcipőse.Az MTK a nyáron bejelentette Mervó szerződtetését, de nem biztos, hogy Magyarországon szerepel a szezonban az U20-as világbajnokság ezüstcipőse.

Legutóbb a Palermo érdeklődéséről lehetett hallani. Mervó az NSO-nak meg is erősítette, hogy megkereste őt a szicíliai csapat, de megállapodásról nem volt szó. A támadó egyben cáfolta a Corriere dello Sport információját, mely szerint az MTK-val kötött szerződés értelmében ingyen távozhat a Hungária körútról.

Most a francia másodosztályt vezető Metzet emlegetik Mervóval kapcsolatban. A játékos ügyeit intéző CMG menedzserirodánál megkeresésünkre elismerték, hogy volt érdeklődés a nevezett klubtól Franciaországból, de ez a szál már nem él, ahogy az említett olasz vonal sem. Tájékoztatásuk szerint azonban van olyan opció, melynek folytán Mervó még klubot válthat – annak ellenére, hogy a nyári átigazolási szezon már véget ért.

Egy-két napon belül bejelentés várható a csatár jövőjével kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
2025.09.10. 22:15

Rendhagyó csapatbemutatót tartott a Metz a Francia Légierő közreműködésével – videó

Kézilabda
2025.09.10. 17:25

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Albek Anna: El kell fogadnom, hogy ez egy tanulófázis

Kézilabda
2025.08.26. 16:29

Női kézilabda: a Metz legyőzésével lett tornagyőztes a Győr

Kézilabda
2025.08.24. 18:58

Ligue 1: Pierre-show, Aubameyang duplázott, Höjbjerg is betalált a Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.08.23. 19:01

Újabb klasszis érkezett Vámosékhoz a Ludwigsburgból

Kézilabda
2025.08.19. 15:32

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
2025.08.17. 19:39
Ezek is érdekelhetik