Hertha: Dzsudzsákhoz közelebb voltunk, mint Dibuszhoz – Petry

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.28. 08:22
Petry Zsolt, a Hertha kapusedzője a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt a német együttessel nyáron hírbe hozott két magyar labdarúgóról, Dibusz Dénesről és Dzsudzsák Balázsról. Petry szerint a szélső megszerzéséhez lényegesen közelebb voltak, mint a kapuséhoz.

„Balázs szerződtetéséhez közelebb voltunk, mint Déneséhez – kezdte a magyar kapusedző. – Dárdai Pali mindenképpen szerette volna, ha Balázs hozzánk kerül, méghozzá a kivételes képességei miatt. Az ő posztján ugyanis nincs hozzá hasonló kvalitásokkal bíró játékosunk a keretben. Ráadásul jók a szabadrúgásai és a pontrúgásai, komoly erősítést jelentett volna. Hogy végül mégsem került hozzánk, az olyan dolgokon múlt, amiben nem nekem tisztem állást foglalni. Dénes igazolása Dárdai Pali fejében megvolt ugyan, de a Hertha keretében lévő kapusok létszáma miatt eleve nehezen volt kivitelezhető. Ehhez jelentősen át kellett volna alakítani a keretet, azonban egy kapus kivételével ezt nem tudtuk megvalósítani.”

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes: Ilyen játékkal nem kell a BL-ről álmodozni

Bajnokok Ligája
1 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
2025.07.29. 15:24

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Szappanos Péter szerződést bont szaúdi klubjával

Légiósok
2025.07.15. 20:40

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51
Ezek is érdekelhetik