Anglia: további három klub, ahol képben van Tőzsér – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.28. 12:39
A Daily Mail információi szerint a QPR-nál ma délután orvosi vizsgálatra várt Tőzsér Dániel után további három Championship-klub, a Fulham, a Hull City és a Derby érdeklődik.

A 24 csapatos angol másodosztályban már négy fordulón vannak túl az érintettek, a Hull City hét ponttal az 5., a QPR szintén hét ponttal a hatodik, a Derby négy ponttal a 16., míg a Fulham két ponttal a 21. helyen áll. A hitc.com szerint a QPR van pole pozícióban a lehetőséges kérők között. A feljutásban gondolkodó QPR menedzserét, Chris Ramsey-t meggyőzte Tőzsér előző idényben nyújtott teljesítménye: a merész célok kitűzése után is bátran lehet számítani a magyar középpályásra.

Az élvonalba feljutó Watfordot elhagyó, az érdeklődőkkel szabadügynökként tárgyaló labdarúgó menedzsere, Filipovics Vladan tegnap megerősítette a Nemzeti Sport Online korábbi információját, miszerint Tőzsérnek angliai ajánlati vannak. „A QPR-hoz már valóban orvosi vizsgálatra utazhatna, de másik lehetősége is van, hamarosan eldől, hol folytatja” – mondta Filipovics.

 

Legfrissebb hírek

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
3 órája

Tizenkét pontot vontak le a négyszeres angol bajnokcsapattól

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:31

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.10.03. 23:02
Ezek is érdekelhetik