Légiósok: Lovrencsics 15 perc alatt elfáradt, de nem lepte meg

Vágólapra másolva!
2015.07.24. 14:49
Lovrencsics Gergő három hónap után újra tétmérkőzésen lépett pályára. A Lech Poznan szélsője a hosszabbítással együtt negyedórát kapott edzőjétől az FK Sarajevo elleni BL-selejtezőn, de ennyi is elég volt neki ahhoz, hogy elfáradjon. Ez persze nem meglepő.

„Fáradt vagyok, de három hónapnyi kihagyás után ez normális – nyilatkozta a Lech honlapjának Lovrencsics, aki a 78. percben állt be az FK Sarajevo ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen. – Teljes mértékben készen állok a játékra, de kilencven percet még nem bírok végig. Keményen kell dolgoznom, hogy minél többet a pályán lehessek, de hétről hétre jobb lesz.”

A BL-selejtező harmadik fordulójában a Basel vár a Lechre.

„A lehető legnehezebb ellenfél, amelyet kaphattunk, de van esélyünk – mondta a svájci bajnokról a magyar játékos. – Erősek vagyunk, továbbjuthatunk. Ötven százalékot adok a csapatoknak, előtte azonban még a Lechia elleni bajnokira kell koncentrálnunk. Ez is egy meccs, amelyet mindenképp meg kell nyernünk.”

Legfrissebb hírek

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
2025.08.21. 22:53

Megfordította a párharcot a horvát bajnok, kiejtette ír ellenfelét az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.12. 22:48

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50

El-selejtező: hajrágóllal nyert Máltán a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2025.08.05. 21:00

Az El-rájátszásban is a Qarabag vagy a Shkëndija vár a Ferencvárosra, ha nem jut tovább a BL-ben

Európa-liga
2025.08.04. 13:17

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

Lovrencsics Gergő élvezi a munkát Splitben a saját akadémiáján

Minden más foci
2025.07.20. 10:26
Ezek is érdekelhetik