Légiósok: csődbe ment Tőzsér csapata, hogyan tovább?

Vágólapra másolva!
2015.06.22. 14:57
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Parma a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub csődbe ment.

Már korábban is sejteni lehetett, hogy az olasz Parma valószínűleg nem menekül meg a csődeljárástól, és ahogy ez várható volt, az egyesületre nem érkezett ajánlat, így a csőd hétfőn hivatalossá vált, valamint az is, hogy a klub a Serie B-ben sem indulhat el a következő idényben.

Ezzel pedig az is biztosnak tűnik, hogy a Parma légiósa, a magyar Tőzsér Dániel – aki a 2014–2015-ös szezont kölcsönben az angol másodosztályú Watfordnál töltötte – szabadon igazolhatóvá válik.

A 30 éves középpályás korábban már elmondta, szeretne a Watfordnál maradni, amellyel 2014-ben kettő plusz egy éves kölcsönszerződést kötött, ám a megállapodás ezek után semmisnek tekinthető, és Tőzsérnek ismét meg kell állapodnia a szigetországi gárdával, vagy ha úgy dönt, új munkaadó után nézhet.

 

Legfrissebb hírek

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
16 órája

Megvolt a szokásos drukkerroham, alig 50 percig tartott a Juventus ünnepi meccse

Olasz labdarúgás
2025.08.13. 21:40

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

A kieső csapatok játékosainak fizetése automatikusan negyedével csökken Olaszországban

Olasz labdarúgás
2025.08.06. 15:46

Serie A: a közönség is hallja majd a videóbírós ítéleteket

Olasz labdarúgás
2025.08.05. 21:34

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
2025.08.02. 09:19

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49
Ezek is érdekelhetik