Légiósok: a Galatasaray többet adna Dzsudzsákért - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2015.06.21. 12:07
A Bild információi szerint a Galatasaray mindent elkövet azért, hogy megszerezze Dzsudzsák Balázst a Hertha elől. A német lap szerint a török csapat hajlandó lenne többet fizetni a Dinamo Moszkvának a magyar válogatott játékosáért, mint a berlini klub.

A német újság arról ír, hogy a Galata nem tett le arról, hogy megszerezze a Dnipro játékosát, Jevhen Konopljankát, de mellette Dzsudzsákot is szeretné elcsábítani.

A Bild szerint a török együttes többet kínálna a Dinamónak, mint a játékosért sorban álló többi gárda. A berlinieknél legalábbis mindenképp többet.

Nemrég megírtuk, hogy mivel Dzsudzsák szerződése a télen jár le, a nyári átigazolási időszakban akár 2 millió euróért is megszerezhető. Az persze más kérdés, hogy Dzsudzsák fizetése így is jócskán megterhelheti a klub kasszáját (még ha annyira nem is, mint ahogyan azt a berlini sajtó vizionálja) – bárhova is igazol a magyar játékos.

A Galata azonban erre a kétmillió eurós összegre ráígérne, hogy Dzsudzsák nála folytassa. A szélsőt korábban a Galata mellett a másik két nagy isztambuli klubbal, a Besiktassal és a Fenerbahcéval is összeboronálták.

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
10 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik