Hertha: 11 milliós ajánlatot tettek Dzsudzsákért – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.26. 12:52
null
Dzsudzsákért 11 millió eurót fizetne a Hertha? (Fotó: AFP)
A transfermarketweb.com információi szerint a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC – irreálisnak tűnő – 11 millió eurós ajánlatot tett Dzsudzsák Balázsért a Dinamo Moszkvának.

Dzsudzsák Berlinbe szerződése már hetek óta napirenden van, maga a játékos is elismerte, szívesen szerződne Dárdai Pál csapatához.

„Szeretném, ha összejönne, mert egyrészt a világ egyik legerősebb bajnokságába kerülhetnék, másrészt olyan edzővel dolgozhatnék, akitől már eddig is rengeteget kaptam. Dárdai Pál az a hadvezér, akivel bármelyik csatába elindulnék. Ráadásul a győzelem reményében” – mondta 11 nappal ezelőtt Dzsudzsák.

Öt nappal ezelőtt a Bild arról írt, hogy elakadt a szélső ügye, ezt követően valószínűbb állomáshelynek tűnt a Galatasaray Dzsudzsák számára, de török sajtóértesülések szerint a Galata sokallta a szélső árát.

Az Európa-ligából kizárt Dinamo Moszkva ugyanis állítólag tízmillió eurót kér Dzsudzsékért, annak ellenére, hogy a szerződése hat hónap múlva lejár. A transfermarketweb.com pénteken azt írta, a Hertha hajlandó lenne pénzt áldozni az átigazolásra, és 11 millió eurót kínál az orosz klubnak a magyar válogatott játékosért.

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
10 órája

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
Tegnap, 8:38

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik