Bundesliga 2.: a négyesnek most nem örülhet Simon

Vágólapra másolva!
2015.06.11. 20:01
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2.) szereplő 1860 München játékosai megkapták szezonvégi osztályzataikat a helyi tz.de munkatársaitól. Simon Krisztiánt, az „oroszlánok” magyar futballistáját négyesre értékelték – ennek azonban most nem örülhet a magyar játékos.

A 24 esztendős középpályás februárban írt alá hároméves szerződést a müncheni együttesnél, és bár első öt találkozóján összesen 70 percet töltött a pályán, hamar a kezdőcsapatban találta magát, és zsinórban négyszer kilencven percet futballozhatott a Bundesliga 2.-ben.

A szezon végére azonban újra volt miért szomorkodnia a légiósnak, ugyanis sérülése miatt sorsdöntő összecsapásokat kellett kihagynia.

A tz.de munkatársai 4+-os osztályzatot adtak Simonnak, amely „magyar szemmel” jónak tűnik, ám a német lapnál ez a második legrosszabb jegy.

„A téli átigazolási időszakban érkező Simon Jolly Jokernek tűnt a keretben, ám a sérülése miatt sajnos csak ízelítőt kaptunk abból, milyen tehetséges” – olvasható a tz.de-n.

A kieséstől osztályozón megmenekülő együttesről sokat elmond, hogy egyetlen játékos sem kapott egyes, azaz kitűnő osztályzatot, a legjobb a támadószekcióból Daniel Adlung lett, aki öt gólig és 10 asszisztig jutott az idényben.

Legfrissebb hírek

Simon Krisztián: Mosolyogva kell befejezni a futballt

Labdarúgó NB I
2025.06.26. 07:57

Simon Krisztián visszavonul a profi labdarúgástól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.24. 19:35

Tóth Dávid: Csikós Zsóka mindenkit meglepett, saját magát is

Kajak-kenu
2025.06.23. 14:29

Erste Liga: a döntőt telibe találtuk, de a tabella közepe szerzett meglepetéseket

Jégkorong
2025.06.21. 11:38

Az edzőváltás is kellett a stílusosan futballozó újonc Nyíregyháza bennmaradásához

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 11:28

Káosz és edzőkeringő jellemezte a Loki bajnoki évét

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 08:22

Olvasóinknál Schäfer András és Willi Orbán teljesített a legjobban

Magyar válogatott
2025.06.07. 14:58

Csákváron bíztak leginkább a fiatalokban az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.06.07. 08:43
Ezek is érdekelhetik