Légiósok: Pintér nem követné a második ligába a csapatát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.19. 10:40
Görög sajtóhírek szerint Pintér Ádám nem szeretné kitölteni a Levadiakosz labdarúgócsapatával kötött szerződését, amely 2016 nyaráig érvényes.

Görög lapok arról adtak hírt, hogy Pintér Ádám a múlt héten klubja engedélye nélkül Magyarországra utazott, és kihagyta csapata csütörtöki edzését. A Levadiakosz vezetői ezért hétfőre az irodájukba rendelték a védőként és középpályásként is bevethető magyar játékost.

Pintér visszatért a görög élvonaltól búcsúzó együtteshez, amelyet azonban a hírek szerint az idén nyáron szeretne elhagyni. Ehhez a Levadiakosz beleegyezése is szükséges, hiszen a játékost még egy évig szerződés köti a klubhoz.

Pintér visszatért a görög élvonaltól búcsúzó együtteshez, amelyet azonban a hírek szerint az idén nyáron szeretne elhagyni. Ehhez a Levadiakosz beleegyezése is szükséges, hiszen a játékost még egy évig szerződés köti a klubhoz.

A Nemzeti Sport Onine értesülései szerint a fenti ügyet a görög sajtó felfújta, ugyanis a kisebb sérüléssel bajlódó Pintér a vezetőség tudtával tért haza néhány napra, de már visszautazott Görögországba. Annak azonban van alapja, hogy a válogatott játékos távozna a klubtól.

Legfrissebb hírek

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

Négy utánpótlás-válogatott játékossal bővült a Kazincbarcika kerete

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 18:20

Angliából érkezett ajánlat Nikitscher Tamásért – NS-infó

Légiósok
2025.07.23. 15:10

NS-infó: megérkezett Debrecenbe a spanyol szélső, hamarosan be is jelentik

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 14:38

Szappanos Péter szerződést bontott szaúdi klubjával – hivatalos

Légiósok
2025.07.23. 10:33

Eppel Márton az FK Csíkszeredában folytatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 09:55
Ezek is érdekelhetik