Bolton: visszamegy a MU-kapus, Bogdán és az utolsó esély

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.30. 14:04
A januári sérülése után megint bevethető, a Görögország elleni Eb-selejtezőn a cserék közé nevezett Bogdán Ádám ismét megkapja a lehetőséget Neil Lennontól, a Bolton menedzsertől, aki ezzel szeretné elősegíteni, hogy a klub vezetősége meghosszabbítsa a kapus nyáron lejáró szerződését.

A másodosztályban szereplő Bolton válogatott kapusa, Bogdán Ádám ebben a szezonban többször is bajlódott sérüléssel. Legutóbb januárban dőlt ki a sorból, és mivel a Bolton ezt követően kölcsönvette a Manchester United 24 éves játékosát, Ben Amost, úgy tűnt, ezzel be is fejeződhet a magyar kapuvédő pályafutása a klubnál, hiszen nyáron lejár a szerződése.

A helyzet azonban változhat. Neil Lennon menedzser ugyanis jelezte, hogy mivel Amos rendkívüli kölcsönszerződése március 28-án lejár, és mivel Bogdán újra bevethető, szeretne ismét lehetőséget adni a korábbi első számú kapusnak.

Lennon nem titkolta, hogy Bogdánt azért is állítaná ismét a kapuba, mert nyáron lejár a szerződése, de lehetőséget teremtene a hosszabbításra, hiszen ha nem játszik, akkor aligha fogadja el a klub ajánlatát. Mint korábban jeleztük, értesüléseink szerint a német élvonal lehet a kapus egyik nyári célja, amennyiben valóban távozik a Boltontól.

Lennon egyébként azt is elmondta, hogy Amosszal elégedett volt, és bár most visszatér az MU-hoz, nyáron szeretnék szerződtetni. A szakember a következő szezon kapcsán a hírek szerint legszívesebben Bogdánnal és Amosszal számolna, így pedig Andy Lonergan távozhatna.

 

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
3 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik