Légiósok: Szép jövő áll a csapat előtt - Németh Krisztián

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.10. 07:29
Németh Krisztián triplával és egy gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy csapata, a Sporting Kansas City 4–2-re legyőzze az FC Tucsont a két csapat hétfői arizonai felkészülési mérkőzésén. A magyar támadó szerint szép jövő áll együttese előtt.

A gól nélküli első félidőt követően a házigazda Tucson kétszer is vezetést szerzett: a szünetben becserélt Németh Krisztián a 60. percben büntetőből, a 75. percben szép kapáslövéssel egyenlített.

A magyar játékos két perccel később gólpasszt adott Jimmy Medrandának, majd a lefújás előtt nem sokkal becsapott egy védőt és higgadtan a kapuba lőtt.

„Minden mérkőzésen nyerni szeretnénk, de az a legfontosabb, hogy a felkészülés két hete kiválóan sikerült – mondta Németh Krisztián a Sporting Kansas City közösségi oldalán. – Véleményem szerint szép jövő áll a csapat előtt.”

A Kansas City az amerikai profibajnokság, az MLS márciusi rajtjára készül, hétfői ellenfele egy félprofi csapat volt.

Legfrissebb hírek

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
14 órája

Sallói Dániel remek góllal járult hozzá csapata győzelméhez

Légiósok
2025.08.31. 07:37

Sallói mellől öngólt rúgtak, de ez sem segített rossz passzban lévő csapatán

Légiósok
2025.08.25. 07:26

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
2025.08.24. 10:43

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Los Angelesben valaki azt várja, Szon Hung Min vb-győzelemhez segítse az Egyesült Államokat

Minden más foci
2025.08.07. 16:55

A Los Angeles FC bejelentette Szon Hung Min érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 23:45
Ezek is érdekelhetik