Lech: Holman megszerezte első gólját, majd büntetőt rontott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.04. 17:51
A lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Lech Poznan két magyarral a kezdőcsapatában 2–0-ra legyőzte felkészülési mérkőzésen az orosz Amkar Permet.

A lengyel együttes védelmében Kádár Tamás, a középpályán pedig Holman Dávid kapott helyet a törökországi Belekben rendezett felkészülési találkozón.Kádár Tamás, a középpályán pedig Holman Dávid kapott helyet a törökországi Belekben rendezett felkészülési találkozón.

A Ferencvárostól kölcsönvett Holman hamar meghálálta a bizalmat, és a 18. percben büntetőből megszerezte első gólját új együttesénél – magabiztosan vágta a léc alá a labdát a magyar légiós.

A folytatásban is a Lech dominált, és a lengyelek honlapjának tájékoztatása szerint Holman rengeteget volt játékban, sőt, megszerezhette volna második találatát is, az újabb büntetőt azonban nem tudta értékesíteni a magyar középpályás, a lövése a lécen csattant.

A Lech ennek ellenére könnyedén nyert, Dariusz Formella ugyanis bebiztosította csapatának a győzelmet a második félidőben.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Lech Poznan (lengyel)–Amkar Perm (orosz) 2–0 (Holman 18. – 11-esből, Formella 53.)

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Cseh Sándor kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.21. 10:13

Varga Zsolt kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.20. 15:54

Röplabda: győzelem a horvátok elleni edzőmeccsen

Röplabda
2025.05.16. 14:59

Sallai Roland Török Kupa-győztes!

Légiósok
2025.05.14. 21:54

Úszás: Kós Hubert új számokat is kipróbál a felkészülés során

Úszás
2025.05.13. 11:37

Nikitscher: A kudarcokból kell szerintem igazán tanulni

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 21:51

MLS: sérülés miatt nem játszott Gazdag Dániel

Légiósok
2025.05.04. 13:24
Ezek is érdekelhetik