Légiósok: a Sportingnak pont olyan csatár kellett, mint Németh

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.07. 14:57
A Sporting Kansas City labdarúgócsapatát irányító Peter Vermes a klub honlapján válaszolt a szurkolók kérdéseire. A magyar származású szakember az egyik friss szerzeményükről, Németh Krisztiánról nagyon pozitívan nyilatkozott.

„Hat éve már szerettem volna idecsábítani, de akkor megvette a Liverpool – mondta Peter Vermes Németh Krisztiánról. – Azt követően aztán megfordult több helyen, rám a legjobb benyomást a legutóbbi csapatánál, Hollandiában tette. Négy-három-hármas felállásban játszottak, és ő a csatársor mindhárom posztján megfordult. Háttal a kapunak is tud játszani. Vannak csatárok, akik a jó helyezkedésüknek köszönhetően kerülnek helyzetbe és a megjátszásuk után lőnek, és vannak olyanok, akik saját maguk alakítják ki a lövőhelyzetet. Ez a srác az utóbbiak közé tartozik. Ezen a területen voltak hiányosságaink. Labda nélkül szintén jól mozog, vele, Dommal (Dwyer) és (Graham) Zusival hirtelen megnőttek elöl a variációs lehetőségeink, sok problémát okozhatnak az ellenfeleknek.”

Legfrissebb hírek

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
8 órája

Sallói Dániel remek góllal járult hozzá csapata győzelméhez

Légiósok
2025.08.31. 07:37

Sallói mellől öngólt rúgtak, de ez sem segített rossz passzban lévő csapatán

Légiósok
2025.08.25. 07:26

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
2025.08.24. 10:43

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Los Angelesben valaki azt várja, Szon Hung Min vb-győzelemhez segítse az Egyesült Államokat

Minden más foci
2025.08.07. 16:55

A Los Angeles FC bejelentette Szon Hung Min érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 23:45
Ezek is érdekelhetik