Légiósok: Dinamo-nagytakarítás - magyar áldozattal?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.04. 11:43
A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Liga I) szereplő Dinamo Bucuresti téli nagytakarításának Kovács Zoltán is áldozatául eshet.

A 30 éves magyar kapus, aki korábban az MTK-ban, Siófokon, Kaposváron és Diósgyőrben, majd Cipruson az Arisz Limassolban és a Nea Szalamiszban is védett, ebben az idényben került a bukaresti csapathoz, de eddig egyszer sem kapott lehetőséget, hét bajnokit és két kupamérkőzést is csak a kispadról nézhetett végig.

Nem Kovács lehet az egyetlen távozó: a csupán a 7. helyen álló – az éllovas, egyben városi rivális Steaua mögött 14 ponttal lemaradó – Dinamónál ugyanis valóságos nagytakarítást kívánnak tartani.

A szintén kapus Catalin Samoilától és a középpályás Dragos Firtulescutól már korábban megváltak a fővárosiak, de mellettük is számos játékos talpára köthetnek útilaput: Adrian Popa II, Alexandre Durimel, Élton, Wanderson, Robert Vaduva és Joel Thomas neve is ott van a lehetséges távozók között a román források szerint Kovácsé mellett, továbbá Cosmin Matei, Marius Alexe és Valentin Lazar esetében nem zárkóznak el az ajánlatok meghallgatásától.

Legfrissebb hírek

Szigorúbb a fiatalszabály a kiemelt akadémiai kluboknál – a DVTK szerint hátrányba kerülnek

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 21:51

Kis stadion, nagy feszültség és büszke csíkszeredaiak

Minden más foci
2025.07.15. 15:50

Kettővel is vezetett, de az egy ponttal is meg kellett elégednie a Csíkszeredának

Minden más foci
2025.07.14. 22:58

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Hétfőn telt ház előtt játssza első élvonalbeli bajnokiját a Csíkszereda

Minden más foci
2025.07.14. 07:22

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Mamoudou Karamoko Bukarestben folytatja

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 16:38

Kovács Zoltán: Nem kell senkinek semmit bizonyítanom

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 18:05
Ezek is érdekelhetik