Légiósok: a csapattárs szerint Bajneren látszik a fejlődés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.03. 17:56
Cole Skuse, az angol labdarúgó-másodosztályban (Championship) szereplő Ipswich Town játékosa a magyar támadót, Bajner Bálintot dicsérte.

„Bálint rengeteget fejlődött a pályán és azon kívül is, annak ellenére, hogy keveset játszik – mondta Skuse. – Nem tudom, hogy beszélhetek-e a többiek nevében, de én látom rajta a különbséget ahhoz képest, mint amikor csatlakozott hozzánk.”Skuse. – Nem tudom, hogy beszélhetek-e a többiek nevében, de én látom rajta a különbséget ahhoz képest, mint amikor csatlakozott hozzánk.”

„A Borussia Dortmundtól érkezett, és azóta láthatóak az előrelépés jelei nála, jó irányba tart. Remek srác, aki nem fél megkérdezni a menedzsert, hogy miben kell még fejlődnie. Az angolja is egyre jobb. Igen, még van hova fejlődnie, ahogy bárki másnak is, de látszik rajta, hogy nagyon szeretne jobbá válni, és kivenni a részét a csapat munkájából.”

Bajner eddig öt bajnokin kapott lehetőséget az Ipswichben, egyszer kezdőként, négyszer csereként lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
11 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 18:14

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Az El-győztestől érkezett Callum Stylesék új edzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.02. 22:22

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32
Ezek is érdekelhetik