Légiósok: a Bolton-szurkolók Bogdán nevével viccelődnek

Vágólapra másolva!
2014.12.03. 15:56
Nem tűnik zökkenőmentesnek Bogdán Ádám visszatérése az angol labdarúgó-másodosztályban szereplő Boltonba. Darren Pratley, a csapat középpályása a magyar válogatott kapus riválisát dicsérte, ráadásul a szurkolók is Bogdánon gúnyolódnak.

Bogdán Ádámnak szeptemberben csapata edzésén eltört a kisujja, így hosszabb pihenőre kényszerült, miután még műteni is kellett. Bár úgy tűnt, a szombati, Huddersfield Town elleni bajnokin visszatérhet a kapuba, végül ezen a mérkőzésen is Andrew Lonergan védett.

Lonergan az elmúlt időszakban jól helyettesítette a magyar kapust, ezért sokan úgy gondolják, továbbra is az angollal kellene kezdődnie a Wanderers összeállításának. Közéjük tartozik Darren Pratley, az együttes középpályása is.

„Lonergan nehéz időszakon van túl, de remekül teljesített az előző meccseken – mondta Pratley. – Korábban is előfordult, hogy jól védett, de aztán ok nélkül kikerült a kezdőből. Remek kapusaink vannak, de akadt olyan időszak, hogy ő volt a legjobb, aztán mégsem játszhatott. Remélem, most nem ez lesz a helyzet.”

Amint azt korábban megírtuk, Bogdán Ádám – aki a Bolton U21-es csapatában már pályára léphetett – tisztában van vele, nincs könnyű helyzetben, ha ismét első számú kapus akar lenni.

„Nem kérdés, vissza akarok térni a kapuba, de nem vagyok egyszerű helyzetben – mondta Bogdán a Nemzeti Sportnak. – Rutinos társam nagyszerűen véd. Tudom, csak úgy kerülhetek vissza, ha megfelelően edzek, és ha lehetőségek kapok, jól védek. Tisztában vagyok azzal, ha továbbra is remek formában lesz a kapus és a csapat – utóbbi négy meccsünkből hármat is megnyertünk –, nem valószínű, hogy a szakmai stáb vált kapusposzton.”

Nemcsak a középpályás, a szurkolók sem szeretnék, ha a magyar kapus visszatérne. Már odáig is elmentek a drukkerek, hogy gúnyos megjegyzést tettek, konkrétan a nevével viccelődtek. Az egyik hozzászóló szerint – akivel többen egyetértettek – Bogdán neve azt rövidíti, hogy ha ő áll a kapuban a Bolton máris egy gól hátrányból indul („BOGDAN = Bolton One Goal Down Already Now”).

Érdekes a fanatikusok hozzáállása, akik korábban kiálltak a magyar kapuvédő mellett, ám úgy tűnik egy rosszabb (sérülés miatti) időszak, és máris elszállt a szeretetük…

 

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2 órája

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
21 órája

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
Tegnap, 10:43

Willi Orbán: Sajnos lassabban gyógyulok, mint szeretném

Légiósok
Tegnap, 9:33

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
2025.05.05. 19:19

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik