Hoffenheim: a magyar csatár úgy véli, kint egész más a tempó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.10. 07:05
Terjedelmes interjút adott a női Bundesliga hatodik helyén álló Hoffenheim hivatalos honlapjának Zeller Dóra, az együttes magyar válogatott támadója, aki a nyáron a Ferencvárosból igazolt a német élvonalba. A még mindig csak 19 esztendős támadó szerint csapatának jót tesz majd a téli szünet, de addig még hátravan az idei utolsó bajnoki mérkőzés, melyen Zeller szerint a világ legjobb csapata lesz az ellenfél.

„A téli szünetben lesz időnk kipihenni a hosszú és megterhelő őszi szezont, aztán pedig felkészülni az idény második felére. Szűk a keret, ezért különösen fontos, hogy a néhány hetes pihenő során feltöltődjünk – mondta Zeller, aki kitért a magyar és a német futball közti különbségekre is. – Egész más a tempó. A játék és a játékosok is sokkal gyorsabbak, nagyon kevés időd van gondolkodni a pályán. Továbbá a Bundesliga keményebb, jobb fizikai adottságokat követel, először ehhez kellett hozzászoknom.”

„Elégedett vagyok a kapott játékpercekkel, de tudom, hogy többet kell mutatnom. Csatárként nem túl hízelgő, ha csak egy gólt szerzek, jövőre többször szeretnék a kapuba találni” – folytatta a támadó, aki az eddig eltelt 12 fordulóban mindössze egy alkalommal volt eredményes.

„A Leverkusen és a Wolfsburg elleni mérkőzések az eddigi legemlékezetesebbek számomra. Előbbi meccsen debütáltam a Bundesligában, és rögtön gólt is szereztem, míg utóbbin fantasztikus élmény volt pályára lépni, hiszen a világ egyik legjobb csapatával, a Bajnokok Ligája címvédőjével találkoztunk. Nilla Fischerrel, aki a legkiválóbb játékosok közé tartozik, kemény párbajokat vívtam, vele szemben nem könnyű érvényesülni” – mondta Zeller, aki csapatával akkor 1–0-s vereséget szenvedett a „farkasoktól”.

A futballista hozzátette, nagyon jól érzi magát a Hoffenheimnél, a német nyelvvel egyre inkább boldogul, a vizsgák sikeres teljesítése esetén pedig májustól már a heidelbergi egyetemen, Németország legrégebbi felsőoktatási intézményében tanulhat, ahol minél jobb eredményekre törekszik majd – előtte azonban még vár rá az év utolsó tétmeccse, melyen a Hoffenheim ismét Jakabfi Zsanett csapatával csap össze.

„A Wolfsburg elleni abban az értelemben a könnyebb meccsek közé tartozik, hogy nincs rajtunk nyomás, nincs vesztenivalónk. A Freiburg vagy a Leverkusen ellen kiélezett mérkőzéseket vívtunk, mert győzelmi kényszerben játszottunk, a címvédővel szemben azonban más a helyzet. Ahogy már említettem, a világ egyik legjobb együttesével játszunk, öröm pályára lépni ellene” – zárta mondandóját Zeller, akit az MLSZ megválasztott az év legjobbjának.

A Hoffenheim – amely a Német Kupából már kiesett – a 13. fordulót megelőzően a hatodik helyen áll a tizenkét csapatos Bundesligában, előnye nyolc pont a kieső helyen álló Duisburg előtt.

Legfrissebb hírek

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
9 órája

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
20 órája

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
Tegnap, 13:51

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2025.07.10. 23:23

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
2025.07.07. 23:05

Szalai Attila a héten Isztambulba utazik, közel a megegyezés – sajtóhír

Légiósok
2025.07.07. 09:32

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
2025.07.06. 23:03
Ezek is érdekelhetik