Légiósok: Gyepesnek eltört a lábujja; távozik a klubjától?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.26. 16:21
Malajziából származó sajtóértesülések szerint Gyepes Gábor, a malajziai labdarúgó-bajnokságban szereplő Sarawak Crocs középhátvédje eltörte a lábujját, és elképzelhető, hogy távozik jelenlegi csapatától.

Az utusansarawakonline.com információi szerint Gyepes eltörte a lábujját, ezért hat hét kényszerpihenő vár rá. A Sarawak Crocs a következő hetekben elutazik, és bemutató mérkőzéseket játszik, ezt a túrát azonban a magyar középhátvéd kénytelen lesz kihagyni.

A sarawakcrocs.com értesülései szerint az is elképzelhető, hogy Gyepes a túra után sem játszik majd együttesében, mert távozik. Az oldal a lehetséges helyettesét is megnevezi, a francia Jimmy Modeste személyében, aki már a Sarawakkal edz.

Sőt, a honlap már azt is tudni véli, hogy a malajziai első osztályból más csapatok érdeklődnek Gyepes iránt, és annak ellenére szerződtetnék, hogy idén már biztosan nem léphet pályára.

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, a védő korábban szóban már megegyezett a Sarawakkal lejáró szerződésének meghosszabbításáról, de új szerződést még nem írt alá, és a sérülés miatt most valóban kérdésessé vált a folytatás. Malajziában jelenleg még szünetel a bajnokság, december 5-ig tart az átigazolási időszak, az új idény pedig jövő év elején rajtol.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
22 órája

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13
Ezek is érdekelhetik