Légiósok: Hajnal Tamás nem zárta ki a hazatérést sem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.05. 08:52
Hajnal Tamás egy év után elhagyta az Ingolstadt csapatát, a nemrégiben szerződést bontó labdarúgó nem zárja ki a lehetőségét, hogy itthon folytatja pályafutását, de a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában azt nyilatkozta, egyelőre a külföldi csapatválasztásra is ugyanezt tudja mondani.

„Augusztus 27-én sikerült végre felbontani a szerződésemet az Ingolstadttal, a folytatással pedig nem szeretnék kapkodni. Szeretnék nyugodt, átgondolt döntést hozni – mondta a jövőjéről Hajnal Tamás. – Tavaly túl hamar hoztam meg a döntést, hogy a Stuttgartból az Ingolstadtba igazolok, nem szeretnék elsietni semmit, ezért mérlegelem a lehetőségeket. Nem vagyok semmilyen nyomás alatt, a lehető legjobbat próbálom választani. Az ingolstadti évet pedig szeretném elfelejteni, mert szakmailag nem úgy sikerült, ahogy a korábbiak.” Hajnal Tamás. – Tavaly túl hamar hoztam meg a döntést, hogy a Stuttgartból az Ingolstadtba igazolok, nem szeretnék elsietni semmit, ezért mérlegelem a lehetőségeket. Nem vagyok semmilyen nyomás alatt, a lehető legjobbat próbálom választani. Az ingolstadti évet pedig szeretném elfelejteni, mert szakmailag nem úgy sikerült, ahogy a korábbiak.”

„Jelenleg is Ingolstadtban vagyok, a második csapattal edzek – árulta el a játékos, aki csak néhány napra, a válogatott társakat meglátogatni érkezett haza. – A további változásokig ott is maradok, és ott készülök a leendő feladatokra. Nem zárom ki a lehetőségét, hogy hazatérjek, de konkrétumokról nem tudok beszámolni. Elsősorban külföldi szerződésben gondolkodom. Nálunk ennek a döntésnek magánéletbeli súlya is van a feleségemmel, hiszen hosszú évek légióskodása után kell határozni az irányról.”

A Fradi-nevelés Hajnal arra a kérdésre, hogy valóban megkereste-e a Ferencváros, így válaszolt: „Ne menjünk bele a részletekbe. Ha konkrétum lesz, úgyis hamar megtudja a közvélemény.”

Az 59-szeres válogatott játékost a Szalai-ügyről is megkérdezték, a középpályás így reagált: „Nehéz kommentálni [Szalai nyilatkozatát]. Az időpont mindenképp egy kicsit szerencsétlen” – jelentette ki a 33 éves labdarúgó.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
14 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 19:15

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
2025.07.09. 14:56

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:16

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 13:08

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 11:39

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 09:36

Hat távozót jelentett be a Ferencváros jégkorongcsapata

Jégkorong
2025.07.07. 14:35
Ezek is érdekelhetik