Amerikai álom - az MLS előszobájában a Fradi fiatalja

Vágólapra másolva!
2014.08.20. 10:53
null
Lélegzetelállító körülményekkel találkozott az Egyesült Államokban Erdei Vince (Fotó: Facebook)
Az egyesült államokbeli NCAA Division I-ben szereplő Stony Brook University csapatához szerződött az eddig a Ferencváros NB III-as csapatában játszó Erdei Vince. A magyar támadó a Fraditól való távozásáról, az amerikai körülményekről és jövőbeli lehetőségeiről is beszélt a Nemzeti Sport Online-nak.

 

– Mi történt a Fradinál? Miért távozott?
– Nem zártunk jó évet a csapattal, kiestünk az NB III-ból, és ezért csak magunkat okolhatjuk. Ezután számítottunk rá, hogy drasztikus lépések következnek, mert a Fradi második csapata nem szerepelhet ilyen rosszul semmilyen körülmények között sem. Alakult, ahogy alakult, de közben a vezetőség elhatározta, hogy nem indít második csapatot, hanem az U21 veszi át a helyét. Innentől kezdve már nem volt kérdés, a legtöbbünk elkezdett más irányokba nézni a nyár elején. Nem váltam el rossz szájízzel a csapattól, örömmel gondolok majd vissza erre a négy évre, amit itt töltöttem, de úgy érzem, éppen itt volt az ideje a váltásnak.

– Hogyan jött ez a lehetőség?
– Régóta tervemben állt Amerikába kijönni, mert a bátyám is hasonló utakon járt. Nagy lehetőségnek tartom azt, hogy nagyon magas szintű oktatásban részesülhetek amellett, hogy jó színvonalú bajnokságban játszhatok. Sajnos otthon a kettőt nem lehet összeegyeztetni, választani kell a játékosoknak, mire teszik fel a jövőjüket. Az igazat megvallva, hosszú folyamat volt ez, amely már régen elkezdődött. Kapcsolatba kerültem több edzővel is, akik megnézték, hogy játszom, majd miután az egyetemi követelményeknek is megfeleltem, megkaptam a lehetőséget, hogy itt folytassam a pályafutásom és a tanulmányaimat egyaránt.

– Hamar sikerült meggyőznie az ottaniakat?

– Videoanyagot kértek, és próbajátékon is reszt vettem, de már az elejétől kezdve mondták, hogy számítanak rám, ezért önbizalommal jöttem ki, ami a játékomon is sokat javított.

Az NB III-ból Amerikába vezetett a 
20 éves támadó útja (Fotó: Facebook)
Az NB III-ból Amerikába vezetett a 20 éves támadó útja (Fotó: Facebook)

– Milyenek a körülmények kint? Mit tud erről mesélni?
– Lélegzetelállító, profi körülmények vannak, minden adva van ahhoz, hogy a legjobb formádat nyújtsd és a csapat is sikeres legyen. A létesítmények, a felszereltség és a rekreációs lehetőségek nagyon magas színvonalúak. A körülményeken kívül a mentalitás az, ami teljesen megkülönbözteti az itteni focit az otthonitól. Habár az egyetemi bajnokság színvonala nincs az otthoni első osztály nívóján, a játékosok mentalitása miatt minden évben draftolnak játékosokat a Major League Soccerbe. Az utóbbi két hétben napi 8-9 órákat töltöttem az edzőközpontban, és a csapat minden tagja így van ezzel, itt ez a normális, el is várják. Ha kimegyünk edzeni, 110 százalékot ad mindenki, hiszen 27 fős a keret, emiatt nagy verseny van a posztokért is, ugyanakkor ez az elvárás a fejlődés érdekében. A hozzáállás is más. Itt mindenki biztatja és támogatja a másikat, még akkor is, ha éppen ugyanazon a poszton játszik, mint a másik. A hibákat természetesnek tartják, ami erény, ha ki tudod javítani őket. Igazi csapatot építenek.

– Mit gondol, van lehetősége eljutnia az MLS-ig?
– Három évem biztosan van az egyetemi ligában, persze konkrét elvárások vannak mind a sportban, mind a tanulmányaimban. A közeg nagyon motiváló, ami pozitívumokkal kecsegtet előre nézve. Hogy mit hoz a jövő, csak rajtam múlik, a lehetőség előttem van, csak élnem kell vele.

Legfrissebb hírek

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
3 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:26

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22
Ezek is érdekelhetik