Hoffenheim: a magyar támadó a tanulást sem hanyagolja el

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.17. 07:33
Mint arról már beszámoltunk, a német női élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hoffenheimben folytatja a pályafutását Zeller Dóra, a Ferencváros korábbi magyar válogatott támadója, aki a legrégebbi németországi egyetemen folytathatja tanulmányait.

A 19 esztendős játékos külföldre szerződésének körülményei nem mondhatóak mindennaposnak. Az ifjú futballistát szülőhelye, Nyergesújfalu német testvérvárosa, Karlsdorf-Neuthard korábbi polgármestere ajánlotta be a Hoffenheimnek, melynél megfelelt a próbajátékon, így szerződtette őt a legutóbbi szezonban a tizenkét csapatos bajnokság kilencedik helyén záró német klub. A 72 esztendős városvezető, Egon Klefenz elmondta, kötelességének érezte, hogy felhasználja a nemzetközi kapcsolatait.

A magyar támadó elárulta, Németországban a legrégebbi helyi egyetemen folytatja tanulmányait. Az intézményt 1385-ben alapították.

„Ha minden a tervek szerint alakul, a heidelbergi egyetemre fogok járni, amely nagyon jegyzett iskolának számít” – mondta Zeller, aki földrajz és matematika szakon szeretne tanulni.

A Ferencvárost elhagyó támadó számára az idegen nyelv sem lesz teljesen ismeretlen.

„A nagypapám otthon mindig németül beszélt hozzánk, gyerekekhez” – tette hozzá a magyar válogatott játékos, aki már megkezdte a felkészülést a következő idényre új csapatával.

Legfrissebb hírek

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04

A Chelsea még ezen a nyáron megszerezné Xavi Simonst és Garnachót is – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.04. 19:51

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59
Ezek is érdekelhetik