Hannover: ismét Huszti esetleges távozását pedzegetik

Vágólapra másolva!
2014.05.05. 18:08
Az élvonalbeli tagság biztosítása után már a következő szezonon törik a fejüket a Hannover labdarúgócsapatának vezetői. A német csapatnál arra törekednek, hogy együtt tartsák a keretet, ám erre nincs túl nagy esély, a távozók között lehet Huszti Szabolcs is.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy felvetődött Huszti Szabolcs távozásának lehetősége, a hírt menedzsere, Filipovics Vladan is megerősítette. A 30 esztendős középpályás szerződése egy plusz egy évig még érvényes a Hannovernél.Korábban már beszámoltunk róla, hogy felvetődött Huszti Szabolcs távozásának lehetősége, a hírt menedzsere, Filipovics Vladan is megerősítette. A 30 esztendős középpályás szerződése egy plusz egy évig még érvényes a Hannovernél.

A Kicker hétfői beszámolója szerint a bennmaradás kivívása ellenére is távozhat Huszti, akiért ha egy nagy klub ajánlatot tesz, a Hannover vezetői komolyan fontolóra veszik azt. A magyar szélső kilenc góllal és ugyanennyi gólpasszal a klub legeredményesebb játékosa ebben a szezonban.

Huszti mellett Sebastien Pocognoli és Salif Sané is távozóban van, illetve Artjoms Rudnevs sem marad a klubnál.

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
20 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik