Anglia: Csak teszem a dolgom - a tizenegyesölő Bogdán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.14. 12:30
A Barnsley büntetőből sem tudta bevenni Bogdán Ádám kapuját az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 42. fordulójában, a Bolton pedig Jermaine Beckford góljával 1–0-ra megnyerte a szombati mérkőzést. A magyar válogatott kapus a találkozó után elmondta: csak teszi a dolgát, ami az utóbbi időben igencsak jól megy neki.

A barnsleys Chris O'Grady a hétvégén csatlakozott Wayne Rooneyhoz, Ishmael Millerhez, Jordi Gómezhez és Ashley Barneshoz – a csoporthoz, akik nem tudták bevenni Bogdán kapuját tizenegyesből.

„Teszem a dolgomat és ez bejön mostanában – idézi a The Bolton News Bogdán Ádámot. – Örülök neki, hogy kimaradt a büntető, melynél éreztem az irányt. Nem volt könnyű meccs. Kicsit más stílusban próbáltunk játszani, mint eddig, és ez bejött. Ugyanakkor a Barnsley jól védekezett és sok fejtörést okozott nekünk. Nagy eredmény, hogy egy ilyen hosszú hét után megszereztük a három pontot. Már korábban is mondtam, hogy a helyzetkihasználásunkon javítanunk kell. Most is megvoltak a lehetőségeink, amiket ki kellett volna használnunk és eldönteni a meccset."

Bogdán egyetért a szurkolókkal, hogy a formajavulás későn jött, már nincs esélyük odaérni a feljutási osztályozóra. A Bolton négy fordulóval a vége előtt 14. a tabellán, hátránya 10 pont az osztályozós Brighton mögött.

„Frusztráló, hogy korábban nem pörögtünk fel. Már nem érhetünk oda a rájátszást érő helyekre, de ha tartjuk a jó formánkat, az sokat segíthet a következő szezonban. Február óta szinte mindenkit legyőztünk, tudjuk, hogy mire vagyunk képesek. Győznünk kell, hogy új játékosokat tudjuk a klubhoz csábítani és hogy a mostani keretet egyben tarthassuk" – tette hozzá Bogdán.

Legfrissebb hírek

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
6 órája

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
9 órája

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Légiósok: Spanyolországon belül váltott a fiatal magyar balhátvéd

Légiósok
2025.05.21. 16:09

Brazília és Franciaország adja a legtöbb légióst, de nő a külföldön játszó magyarok száma is

Minden más foci
2025.05.21. 13:58

Szűcs Kornél: Csendben teszem a dolgom, és keményen készülök a következő idényre

Légiósok
2025.05.21. 11:34
Ezek is érdekelhetik