Salzburg: Ez a lehető legjobb forgatókönyv! - Gulácsi Péter

Vágólapra másolva!
2014.02.17. 11:26
null
A salzburgi légiós büntetőt is hárított a hétvégi bajnokin (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Gulácsi Péter a hétvégén tizenegyest védett a Salzburg kapujában, és mint a Nemzeti Sportnak elmondta, nyári átigazolása óta kiválóan érzi magát az osztrák labdarúgó-bajnokságban.

„Amikor az ember új csapathoz megy, nem igazán tudja, mire számíthat – elevenítette fel az átigazolását Gulácsi Péter. – Azt mondtam: szeretnék magamnak és a klubomnak is bizonyítani, minden más csakis ezek után jöhet. Nos, a jelenlegi helyzetem azt mondatja velem, minden a lehető legjobb forgatókönyv szerint alakul! Tizenhét ponttal vezetjük a bajnokságot, ám házon belül az az igény, hogy egyelőre ne beszéljünk bajnoki címről, mert az kiöli a csapatból a tüzet, és abból még baj lehet."

A salzburgiak 23 éves kapusa elmondta: a 4–1-re megnyert, számára igencsak sikeres szombati grazi mérkőzés után nem tudott találkozni a meccsre kilátogató Pintér Attila szövetségi kapitánnyal, mert csapata a lefújás után gyorsan visszaindult Salzburgba.

„Bízom benne, hogy lesz még lehetőségünk találkozni. A tény, hogy eljött a kapitány, és ott ült a lelátón, önmagában is örömteli, elvégre azt jelenti: kíváncsi rám. De tisztában vagyok azzal, hogy a posztomon számos jó képességű, valamint remek formában lévő kapus közül válogathat."

A KÉT BRAVÚR 1:57-TŐL, A KAPITÁLIS ÖNGÓL 2:10-TŐL ÉS A VÉDETT BÜNTETŐ 3:30-TÓL


Legfrissebb hírek

Így változott meg Ádám Martin és Szoboszlai az évek alatt – VIDEÓ

Magyar válogatott
2025.06.03. 22:23

Dibusz Dénest is meglepte, hogy Gulácsi Péter lemondta a válogatottságot

Magyar válogatott
2025.06.03. 10:13

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59
Ezek is érdekelhetik