Légiósok: Bogdán itthon durvább sértéseket hall

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.15. 15:19
null
Bogdánt nem zavarják az ellenfél szurkolóinak bekiabálásai (Fotó: Action Images)
Bogdán Ádámot nem igazán zavarja, ha vörös haján élcelődnek az ellenfél szurkolói, a Bolton labdarúgócsapatának magyar kapusa szerint Angliában nem is kell komolyan venni az ilyen „vicceket”. Magyarországon viszont sokkal durvább sértéseket hall.

 

Bogdán lassan hét éve tartozik a Bolton kötelékébe – nála hosszabb ideje senki sem szolgálja a jelenleg másodosztályú csapatot –, így hozzászokott már az angol szurkolók lelki hadviseléséhez. Volt, hogy a Wotsit nevű sajtos-paprikás snack emlegetésével cukkolták, utalva vörös hajára, de ezzel nem lehetett kihozni a sodrából, és most sincs ez másképp.

„Akkoriban, őszintém mondom, nem is hallottam ezt. Még csak azt sem tudtam, mi az a Wotsit – nyilatkozta Bogdán a The Bolton Newsnak. – Ilyen hajjal nőttem fel, szóval tisztában vagyok vele, hogy ez célpont lehet, kapusként pedig sokszor a vendég szurkolók közelében kell tartózkodnom, akik mindig megtalálnak. Ez azonban nem zavar, a meccsre figyelek, és győzni akarok. Csak a saját teljesítményemre koncentrálok, így egyáltalán nem foglalkoztat, amit a nézők mondanak vagy kiabálnak.”

Angliában tehát ilyen téren nincs problémája a 26 éves magyar kapusnak, a válogatottban itthon szerepelve már sokkal durvább dolgokat hall a lelátóról

„Amikor idegenben játszunk a nemzeti csapattal, akkor nem értem, miket skandálnak nekünk a helyiek, ami jó. A mi szurkolóink viszont otthon nem fogják vissza magukat… – folytatta Bogdán egy amerikai szlenget használva, amivel nem dicséretet szoktak kifejezni. – Magyarországon olyan rigmusokat hallani, amiket én ki sem ejtenék a számon, szörnyűek. Az itteni szurkolók viszont nem mennek ilyen messzire, amikor az ellenfelet szidják, megszoktam már, többnyire csak viccnek szánják.”

A sérüléséből felépülő Bogdán a csapata legutóbbi két bajnokiján már végig a pályán volt, korábban azonban egy Magyarországon adott tévés interjúja kapcsán azt írták róla, hogy a távozást fontolgatja.
„Az ember minden szezon végén felméri, merre tart, hogyan teljesített és a csapatának milyen lehetőségei vannak. A szerződésem utolsó éve előtt állok majd, de már többször elmondtam, mennyire szeretem ezt a klubot, és hogy jól érzem itt magam.”

A Bolton jelenleg a 19. helyen áll a Championshipben (az angol másodosztály), 18 pontra az osztályozós helyektől, a magyar kapus azonban még nem tett le a feljutásról.

„Tudom, hogy kicsit furcsán hangzik, mivel nem úgy állnak most a dolgok, de szeretnék visszajutni a csapattal a Premier League-be. Bosszantó, hogy nem vagyunk ott, ám én még bízom benne, hogy javítani tudunk."

Legfrissebb hírek

Az El-győztestől érkezett Callum Stylesék új edzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.02. 22:22

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16
Ezek is érdekelhetik