Schalke: Szalai Ádám nem adja harc nélkül a helyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.24. 10:33
null
Szalai Ádám az ősszel kimerítő mérkőzéssorozatot tudott le – mennyi lehetőséget kap tavasszal? (Fotó: Reuters)
Klaas-Jan Huntelaar visszatérésével Szalai Ádám szerint is óriásit erősödik a Schalke 04 labdarúgócsapata – ám az ősszel a csapat mindegyik mérkőzésén lehetőséget kapó magyar center ígéri, nem adja könnyen a helyét.

„Huntelaar nagyon fontos játékosunk, mindenki tisztában van vele, mekkora klasszis, és hogy a csapatnak mekkora szüksége van rá. Ezért öröm, hogy ismét egészséges. Én is nagyon sokat tanulhatok tőle. A konkurenciaharccal semmi baj, ennek az egész csapat hasznát látja. Mindenki játszani akar, ezért kihozza magából a legjobbat” – nyilatkozta Szalai a Goal.com német tudósítójának.

„Természetesen nem adom harc nélkül a helyem. De annyi mérkőzésünk lesz, amin a keret minden tagja játéklehetőséghez juthat. A tavasszal meg akarom mutatni, hogy sok tapasztalatot szereztem, amit kamatoztathatok. Remélem, sokat játszom, és minél több győzelemhez tudom segíteni a csapatot. A góllövéssel eddig kicsit meggyűlt a bajom, ezen a téren mindenképpen javulnom kell” – tette hozzá a magyar csatár.

Az őszi szezont a 7. helyen záró Schalke a 14. Hamburg otthonában kezdi a Bundesliga tavaszi idényét – a két csapat játssza vasárnap a 18. forduló záró mérkőzését.

Legfrissebb hírek

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
9 órája

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
Tegnap, 17:51

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Dárdai Bence: Remélem, később azt mondhatom, ez az időszak erősebbé tett

Légiósok
2025.10.07. 17:31

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06
Ezek is érdekelhetik