Légiósok: van, ami Tőzsér játéka mellett szól, van, ami nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.31. 21:37
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Watford téli szerzeménye, Tőzsér Dániel pályára lép a Brighton elleni vasárnapi bajnokin, ha a fizikális állapotán múlik a játéka. A nemzetközi játékengedélye ugyanakkor még nem érkezett meg, így mégis lemaradhat a „lódarazsak" soron következő találkozójáról – írja a watfordobserver.co.uk internetes oldal.

A portál megemlíti, hogy a Genoától kölcsönvett Tőzsér ebben az idényben még egyetlen tétmérkőzésen sem lépett pályára, ennek ellenére jó a kondicionális állapota, így ezen a tényezőn biztosan nem múlik majd a Brighton elleni játéka – a játékengedélyén ellenben igen.

A 28 esztendős középpályás papírjai ugyanis még nincsenek rendben, és ha a szükséges dokumentumok nem érkeznek meg időben az angol Futballszövetséghez (FA), akkor a Watford szurkolóinak még várni kell Tőzsér bemutatkozására – a hírek szerint azonban nem lesz gond az iratokkal.

A magyar játékos új klubja jelenleg a 16. helyen áll a bajnokságban, míg a Brighton a nyolcadik pozícióból várhatja a vasárnap 16 órakor kezdődő összecsapást.

Legfrissebb hírek

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

Megvan az egyezség, a City és a Lyon megállapodott Cherki átigazolásáról

Angol labdarúgás
2025.06.09. 14:29

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40
Ezek is érdekelhetik