Olympiakosz: román válogatott vetélytársat kapott Megyeri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.30. 22:18
Román válogatott kapussal erősíti meg keretét a görög labdarúgó élvonal listavezetője, az Olympiakosz.

A pireuszi klub szerződteti a 27 éves, 21-szeres válogatott Ciprian Tatarusanut, akinek lejárt a szerződése a Steaua Bucuresti-nél. Sajtóhírek szerint a román futballista 500 ezer eurós (150 millió forint) fizetést kap a klubtól egy szezonra.

Tatarusanu érkezése befolyásolhatja a klub magyar kapusa, Megyeri Balázs helyzetét is, hiszen így immár hatra bővült a kapuvédők száma.

Az első számú kapusnak számító Roberto Jiménez és Megyeri mellett bevethető a rutinos Roy Carroll, illetve két fiatal, Andreasz Janniotisz és Elefteriosz Kuteszjotisz, valamint most már Tatarusanu is.

A 23 éves Megyeri – Roberto mögött – a szezonban nem sok lehetőséget kapott, mindössze két kupameccsen állhatott a kapuban.

Nem is biztos, hogy a magyar válogatott kerettag kapus marad a klubnál, hiszen épp a napokban írták görög források vele kapcsolatban, hogy egy német együttes érdeklődik iránta.

Az Olympiakosz 17 forduló után 10 ponttal vezet a bajnokságban.

Legfrissebb hírek

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Bő órányi emberelőnyben sem tudta legyűrni az Olympiakosz a Pafoszt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 20:48

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2025.09.14. 11:31
Ezek is érdekelhetik