Schalke: a BL-debütálásra váró Szalai játékát dicsérték

Vágólapra másolva!
2013.09.17. 08:37
Szalai Ádám hamarosan bemutatkozhat a Bajnokok Ligájában! A magyar válogatott támadó szerdán a Schalkéval a Steaua Bucuresti ellen lép pályára, s elmondása szerint már nagyon várja, hogy debütálhasson a legrangosabb eruópai kupában. Eközben csapattársa, Joël Matip Szalai mezőnymunkáját dicsérte a hétvégi, Mainz elleni győzelem kapcsán.

„Fontos meccsen vagyunk túl, örülök, hogy behúztuk a győzelmet a számomra kicsit pikáns derbin. Sokat nincs időnk elemezni a hétvégi történéseket, hiszen szerdán jön az első BL-csoportmeccs! Nagyon várom már, hogy bemutatkozhassak!” – írta a hivatalos Facebook-oldalán Szalai Ádám, aki szombaton végig a pályán volt korábbi csapata, a Mainz elleni 1–0-s siker során.

„A védekezés elöl kezdődik, nemde? – tette fel a költői kérdést Joël Matip, Szalai csapattársa, amikor a Schalke hivatalos honlapja a Mainz elleni bajnokiról faggatta. – Szalai Ádám hihetetlenül sokat robotolt elöl, ami megkönnyítette nekünk védőknek a feladatunkat.”

Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
22 órája

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09
Ezek is érdekelhetik