Napoli: Novothny Soma megköszönte, hogy kölcsönadták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.05. 15:25
Mint ismeretes, Novothny Somát hétfőn, az átigazolási időszak hajrájában adta kölcsön az élvonalbeli Napoli a harmadosztályú Paganesének. A 19 éves játékos megköszönte a lehetőséget a nápolyi vezetőknek.

„A nagyszámú szurkolótábor is azt bizonyítja, hogy ez a klub valóban egy »kis Nápoly«. Boldog vagyok, hogy ide szerződhettem, azért választottam ezt a csapatot, mert itt minden adva van a további fejlődésemhez" – fogalmazott bemutatása alkalmával az olasz harmadosztályú Paganese új szerzeménye, a Napolitól kölcsönbe érkező Novothny Soma.

„Szeretném megköszönni a Napoli vezetőinek, hogy biztosították számomra a lehetőséget az ide jövetelre. Köszönöm a klub elnökének is, aki meggyőzött erről az átigazolásról” – tette hozzá a csatár a napolisoccer.net által idézett nyilatkozatában. Mint arról korábban már beszámoltunk, Aurelio De Laurentiisnek, a Napoli első emberének kulcsszerepe volt abban, hogy Novothny a Nápolyhoz közeli Paganese mellett döntött.

Novothny kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a szintén harmadosztályú Nocerina is hívta, ám ő a Paganese mellett döntött.

A magyar U-válogatott támadó azt is elmondta, hogy egy kisebb bokaprobléma miatt csak hétfőn kapcsolódik be a munkába új csapatánál, de jövő héten, az Ascoli elleni bajnokin már számíthat rá a Paganese vezetőedzője.

 

Legfrissebb hírek

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
7 órája

Mikel Merino duplázott, Prágában is nyert az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 20:47

A Napoli örülhet, hogy nem kapott ki a 11-est hibázó Comótól

Olasz labdarúgás
2025.11.01. 20:09

„Az a hely örökre a szívemben marad” – napolis tetoválásáról kérdezték a Juventus új edzőjét

Olasz labdarúgás
2025.11.01. 11:27

Megvan Lookman idénybeli első bajnoki gólja, az Atalanta egy pontot otthon tartott a Milan ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.28. 22:45

Nagy áldozattal járt az Inter legyőzése, hónapokra kidőlt Kevin De Bruyne

Olasz labdarúgás
2025.10.27. 13:50

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
2025.10.25. 20:04

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 08:26
Ezek is érdekelhetik