Románia: mégis az élvonalba kerül a magyar kapus

Vágólapra másolva!
2013.08.07. 13:58
A Nemzeti Sport értesülései szerint – a korábbi hírekkel ellentétben – Pogacsics Krisztián mégsem a másodosztályú UTA Aradnál, hanem Selymes Tibor vezetőedző csapatánál, az élvonalbeli Sageata Navodarinál folytathatja a pályafutását.

A legutóbb a román másodosztályú FC Bihor Oradeában játszó 27 éves kapus, Pogacsics Krisztián júliusban arról nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak, hogy a következő szezonban a szintén másodosztályú UTA Aradban szerepelhet.Pogacsics Krisztián júliusban arról nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak, hogy a következő szezonban a szintén másodosztályú UTA Aradban szerepelhet.

Ezzel szemben a legfrissebb hírek vele kapcsolatban, hogy hamarosan kétéves szerződést kötött az iránta már korábban is érdeklődő Sageata Navodarival, Selymes Tibor vezetőedző csapatával. A Sageata Navodari három forduló után öt ponttal a 6. helyen áll a román élvonalban.

Pogacsics érdeklődésünkre megerősítette, hogy valóban az élvonalbeli csapathoz kerül.

„Az Araddal ugyan megegyeztem, de nagyon bizonytalan a klub helyzete, és mivel a szerződésemet hivatalosan még nem regisztrálták a szövetségnél, ezért távozhattam. Korábbi szerződésem még egy évig a Vízer Máriusz érdekeltségi körébe tartozó CF Liberty Salontához köt, ezért akárcsak előző csapataimhoz, Sageata Navodarihoz is kölcsönbe kerülök. Egy plusz egyéves szerződést írtam alá, vagyis a klub opciós jogot is szerzett a végleges szerződtetésemre" – nyilatkozta a kapus.

Legfrissebb hírek

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
9 órája

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
2025.07.26. 17:27

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 14:45

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 08:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

Négy utánpótlás-válogatott játékossal bővült a Kazincbarcika kerete

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 18:20

Angliából érkezett ajánlat Nikitscher Tamásért – NS-infó

Légiósok
2025.07.23. 15:10
Ezek is érdekelhetik