Légiósok: Komant kölcsönvenné a Haladás a Krasznodartól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.30. 18:10
A Haladás szívesen kölcsönvenné az orosz FK Krasznodarnál kevés lehetőséget kapó Koman Vladimirt – számolt be róla a rangado.hu.

Koman Szombathelyen nevelkedett, majd 2005-ben a Sampdoriához került. Olaszországban szerepelt az Avellino és a Bari együttesében is, majd az AS Monaco igazolta le. Tavaly nyáron szerződött az FK Krasznodarhoz, az idei szezonban nem számít rá az orosz csapat új edzője, ezért merülhet fel a kölcsönadás lehetősége.

A rangado.hu megkeresésére Koman szlovén menedzsere, Marcel Kacinari elmondta, hogy nem tud a magyar klub szándékáról. Illés Béla, a Haladás sportigazgatója és kisebbségi tulajdonosa ugyanakkor közölte, valóban felvetődött a játékos kölcsönvétele, de tárgyalásokat még nem kezdeményeztek.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
10 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
20 órája

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09
Ezek is érdekelhetik