Hollandia: Németh Krisztián körül megrezdült a piac

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.18. 18:12
Csütörtöki hollandiai lapinformáció szerint elképzelhető, hogy Németh Krisztián egy év után elhagyja a Roda élvonalbeli labdarúgócsapatát.

A tekintélyes Voetbal International honlapja idézi Ruud Brood vezetőedzőt, aki elmondta: a Roda szeretne még egy kapust és egy gyors, mélységből indulva is hatékony csatárt igazolni. A VI úgy tudja, hogy a kívánt cél érdekében hajlandók megválni Németh Krisztiántól. A lap szerint a magyar támadót – aki a napokban felkészülési mérkőzésen két gólt szerzett – szívesen látná a szintén holland élvonalbeli NEC.aki a napokban felkészülési mérkőzésen két gólt szerzett – szívesen látná a szintén holland élvonalbeli NEC.

A nyár elején beszámoltunk arról, hogy Némethet Görögországban látták, ám a görög sportmédia spekulációjára reagálva a játékost képviselő CMG menedzseriroda részéről Kövesdi Viktor a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: Németh a Rodában képzeli el a jövőjét, és a kerkradei klub sem szándékozik megválni tőle.

A 24 éves magyar játékos a Roda előtt az RKC Waalwijkot is erősítette a holland élvonalban.

 

Legfrissebb hírek

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2 órája

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
Tegnap, 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09
Ezek is érdekelhetik