Genoa: Tőzsért az „olaszos” Watford szerződtetheti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 09:23
A genovai napilap, a Corriere Mercantile értesülései szerint az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Genoa magyar középpályása, Tőzsér Dániel Angliában vagy Belgiumban folytathatja pályafutását.

Előbbi ország esetében a Championshipben szereplő Watford érdeklődéséről tudósított az újság.

Tőzsér Dániel (jobbra) csapatot válthat az olaszok szerint
 (Fotó: MTI)
Tőzsér Dániel (jobbra) csapatot válthat az olaszok szerint (Fotó: MTI)

Az angol klubnak – amely kis híján feljutott a Premier League-be a mögöttünk hagyott idényben – Gianfranco Zola a menedzsere, és kiváló olasz kapcsolatai vannak, előszeretettel igazol játékosokat Olaszországból.

„Átigazolási időszak van, természetes a felhajtás. Tőzsér Dánielnek még három évig érvényes a genovai szerződése, ez tény. És az is, hogy a Genoa hamarosan edzőtáborba vonul, Dani pedig ebben a klubban kezdi el a felkészülést a következő idényre” – kommentálta a hírt a Nemzeti Sportnak a Tőzsér ügyeit intéző Filipovics Vladan.

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Genoa egyébként belső középpályás szerződtetését tervezi, a kiszemelt a Catania 29 éves játékosa, Francesco Lodi, azaz az első olaszországi évében huszonkét bajnokin pályára lépő Tőzsér még egy vetélytársat kaphat a meglévők mellé. Pihenőidős edzéstervet ellenben nem kapott kézhez a magyar légiós – de társai sem.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MIT GONDOL A HÍRRŐL A GENOÁHOZ KEDDEN CSATLAKOZÓ TŐZSÉR DÁNIEL, KERESSE A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁT.

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik