Légiósok: Pintér az angol, olasz vagy német élvonalba mehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.19. 07:48
Pintér Ádám a nyáron minden bizonnyal elhagyja a Real Zaragozát. A csapat kiesett a spanyol élvonalból, s érthető módon a másodosztály már kevésbé lenne vonzó a magyar válogatott középpályása számára. A futballista menedzserén, Filipovics Vladanon keresztül már jelezte a klubnak távozási szándékát. Ha a Zaragoza pénzt akar látni Pintér eladásából, ezen a nyáron el kell engednie, mert egy év múlva lejár a játékos szerződése, s ingyen távozhat.

Spanyol információk szerint Pintér Ádám egy Európa-ligában induló belga, holland vagy görög együtteshez kerülhet.

„Igaz, hogy beszéltünk a Zaragozával, s jeleztük, Ádám távozna – mondja Filipovics Vladan. – Több együttes is figyelemmel kísérte a teljesítményét, amire egyáltalán nem lehet panasz, úgyhogy érdeklődőkben nincs hiány. Igaz, konkrétumról nem tudok beszámolni, mert előbb a Zaragozával kell megállapodnia a többi klubnak. Remélem, hamarosan meglesz a váltás, a cél pedig az angol, a német vagy az olasz bajnokság lehet, s természetesen csakis az első osztály. Ez persze azt is jelentheti, hogy az első évében még nem tud rögtön a nemzetközi porondon szerepelni. Lehet, hogy ahhoz más országba kellene szerződnie. Lenne is lehetőség, de az említett három bajnokság a legvonzóbb. A legfontosabb, hogy Ádám a következő csapatánál folyamatos játéklehetőséget kapjon, ez szolgálja a fejlődését a legjobban.”

Mivel az MTK még mindig nem kapta meg a Zaragozától Pintér vételárát, a magyar klub az Európai Labdarúgó-szövetséghez fordult.

Legfrissebb hírek

Bolgár támadóval erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

DVSC: Dominguest az Oviedo is megszerezné – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 22:02

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.20. 20:00

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 17:32

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.06.19. 17:31

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30
Ezek is érdekelhetik