Légiósok: Nagy Dániel marad a német harmadosztályban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.20. 12:09
Nagy Dániel az Újpest utánpótláscsapatától szerződött 2007-ben a Hamburghoz. A legutóbbi szezont a német harmadosztályú Osnabrücknél töltötte, és úgy tervez, hogy kitölti a csapatnál a jövő nyárig szóló szerződését.

Nagy Dániel az elmúlt években, hamburgi időszakában szinte minden szezonban különböző sérülésekkel bajlódott, így felkészülési meccsen hiába mutatkozott be a Hamburg első csapatában, nem tudott megragadni az első keretnél. Tavaly nyáron a harmadosztályú Osnabrückhöz igazolt, amelynél végre elkerülték a sérülések. A 22 éves középpályás 33 bajnokin lépett pályára, három gólt szerzett, és hat gólpasszt adott a a harmadosztályban 3. helyen záró Osnabrückben.Nagy Dániel az elmúlt években, hamburgi időszakában szinte minden szezonban különböző sérülésekkel bajlódott, így felkészülési meccsen hiába mutatkozott be a Hamburg első csapatában, nem tudott megragadni az első keretnél. Tavaly nyáron a harmadosztályú Osnabrückhöz igazolt, amelynél végre elkerülték a sérülések. A 22 éves középpályás 33 bajnokin lépett pályára, három gólt szerzett, és hat gólpasszt adott a a harmadosztályban 3. helyen záró Osnabrückben.

„Ez az évem végre valóban sérülésmentes volt. Az őszi szezonommal elégedett is voltam, a tavaszival azonban már kevésbé. Elsősorban azért vagyok csalódott, mert bár közel álltunk hozzá, a végén mégsem sikerült feljutnunk a másodosztályba” – foglalta össze idényét a Nemzeti Sport Online megkeresésére a korábbi újpesti játékos.

Nagy Dániel úgy érzi, jó helyen van, a német harmadosztályban tovább tud fejlődni, ezért nem is tervez váltást.

„Nem tartok attól, hogy a német harmadosztályban elkallódnék. Tudom, hogy Magyarországon egyre jobb a bajnokság színvonala, de úgy gondolom, itt is erős bajnokságban szerepelhetek, kellőképpen szem előtt vagyok, vagyis ha jó teljesítményt nyújtok, akkor megtehetem a következő lépést, amit a másodosztály jelentene. Egyelőre azonban kitöltöm a még egy évig érvényes szerződésemet az Osnabrücknél. Nem volt ugyanis máshonnét konkrét megkeresésem, és nem is gondolkodtam váltásban” – fogalmazott a középpályás, aki szombaton kezdi meg a nyári felkészülést Osnabrückben.

 

Legfrissebb hírek

Bolgár támadóval erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

DVSC: Dominguest az Oviedo is megszerezné – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:38

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 22:02

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 17:32

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20
Ezek is érdekelhetik