Légiósok: Laczkó visszatér a Samphoz, szívesen maradna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.03. 08:58
Az elmúlt idényben a Vicenzában szereplő Laczkó Zsolt a sampdorianews.net-nek adott interjújában értékelte az idényét. A védő a nyáron visszatér az őt a másodosztályba kölcsönadó Sampdoriának, és szívesen szerepelne újra az élvonalban.

„Nem volt könnyű számomra ez az idény, ugyanis szeptemberben megműtötték a térdemet, és kiestem öt hónapra. Az operáció után nem sikerült azonnal visszanyerni a formámat, de aztán folyamatosan játszhattam, és bár a csapatnak rosszul ment és kiestünk a Lega Próba, nagyon jól éreztem magam a Vicenzánál” – mondta Laczkó, aki március elején került be a csapatba, lett állandó kezdő, s végül 13 bajnoki fellépéssel zárta a szezont.

Laczkó elmondta, hogy az elmúlt nyáron nem érezte az akkori Samp-edző, az azóta kirúgott Ciro Ferrara bizalmát, ezért döntött úgy, hogy elfogadja a vicenzai lehetőséget. „Amikor augusztusban elkezdődött a bajnokság, láttam, hogy Ferraránál nem fogok játszani, és hogy a fejében már összeállt a csapat. Láttam, hogy még a barátságos meccseken és az Olasz Kupában sem kapok játékidőt, és aztán jött a lehetőség, hogy a Vicenzába menjek. Elfogadtam, mert játszani akartam” – tette hozzá Laczkó.

„Beszéltem a Sampdoria vezetőivel, júliusban Bogliascóban [a genovaiak edzőközpontjában – a szerk.] leszek, hogy ott kezdjem el a szezont. Másfél évet voltam a Sampdoriánál, és jó volt, a probléma akkor alakult ki, amikor Ferrara volt az edző, aki nem játszatott. Most meglátjuk, mi lesz, a játékengedélyem a Sampdoriáé, mondhatom, hogy szívesen maradnék a csapatnál, de ez sok dologtól függ” – tekintett előre a válogatott védő.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
Tegnap, 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Sallai Roland: Elképesztő légkör vár ránk Törökországban

Magyar válogatott
2025.02.28. 07:00

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13
Ezek is érdekelhetik