Anderlecht: 11 játékos, köztük Juhász új csapatot kereshet

Vágólapra másolva!
2013.06.19. 14:13
A belga bajnok Anderlecht közzétette azon játékosok listáját, akikre biztosan nem számít a szakmai stáb a következő szezonban. A 11 labdarúgó között szerepel a Videotonnak kölcsönadott Juhász Roland is.

Guillermo Molins, Lukas Marecek, Dalibor Veselinovic, Pablo Chavarria, Christophe Diandy, Fernando Canesin Matos, Mohammed Aoulad, Abdelhakim Bouhna, Ziguy Badibanga, Nathan Kabasele és Juhász Roland – ők azok, akikre nem számítanak az Anderlechtnél a következő szezonban.

Az Anderlecht jövő hétfőn kezdi a felkészülést, azok, akikre nem számítanak, a többiektől külön edzenek majd, vagyis nem is csatlakozhatnak az első csapathoz.

Juhász Rolandot azonban június 30-ig még a Videotonhoz köti a kölcsönszerződése, és csak ezt követően kell jelentkeznie a brüsszeli klubnál. A 30 éves játékost még egy évig köti a szerződése az Anderlechthez.

Menedzsere, Filipovics Vladan korábban a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, Juhász távozni fog Brüsszelből, de nem biztos, hogy hazatér. Viszont ha nem szerződik külföldre, akkor elképzelhető, hogy a Videotonban folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
15 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik