Anglia: „kőkorszaki körülmények" között lett az év legjobbja Gyepes

Vágólapra másolva!
2013.02.24. 17:48
null
Gyepesék továbbra nehéz helyzetben vannak (Fotó: Action Images – archív)
Gyepes Gábor, az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Portsmouth magyar védője szomorúan nyilatkozott a klubnál tapasztalható rendkívül nehéz körülményekről, de öröm is érte a napokban: a szurkolók 2012 legjobbjának választották.
„Sajnos egyre kilátástalanabb a klub helyzete, kőkorszaki körülmények között készülünk a meccsekre: nemrég kitették a csapatot az edzőközpontból, most egy tengerészeti bázis borzalmas pályáján tréningezünk. Mindent elmond az állapotokról, hogy a szezonban eddig ötvenöt játékos szerepelt a Portsmouthban; abból a keretből, amelybe ősszel kerültem, mindössze öten maradtunk..." – fogalmazott borúsan Gyepes Gábor az F-Group menedzseriroda közleményében.

Gyepes díja
Gyepes díja
„A hírek szerint két csoport érdeklődik az egyesület iránt, de nem egyszerű az átvétel, ugyanis a befektetőnek meg kell vásárolnia a stadiont, amelyet több millió fontra becsülnek. A szezon végéig muszáj, hogy realizálódjon az üzlet, máskülönben megszűnik a klub. Ugyanakkor amennyiben megtörténik az átvétel, rögvest tíz pontot levonnak tőlünk, ami azonnal azt jelenti, hogy a következő szezont a League 2-ben kezdheti az együttes" – folytatta a védő a nehézségek felvázolását.

Gyepes Gábornak azért örömteli pillanatai is voltak a nehéz körülmények között: a szurkolók elismerésben részesítették.

„A borzalmas helyzet ellenére öröm is ért a napokban: a drukkerek minden télen megnevezik az előző naptári év legjobb Portsmouth-játékosát, és a 2012-es esztendőre engem választottak a drukkerek. Gyönyörű, gravírozott trófeát kaptam, amelyre nagyon büszke vagyok. Természetesen a helyén kezelem az ügyet, tudom, hogy a rajongók könnyebben választanak a jelenlegi keretből, mert az előző szezon második fele feledésbe merült már. De azért megtisztelő ez az elismerés, hiszen tavaly több, magasan jegyzett futballista megfordult itt. Fontos nekem ez a díj, mert így talán elhiszik otthon, hogy képes vagyok még jól teljesíteni, s azok is megtudják, mennyire komolyan vesz engem egy angol egyesület, akik nem látnak hétről hétre játszani. Élvezem, hogy rendszeresen pályán vagyok, jól megy a futball, és bízom benne, hogy az elmúlt hónapok pozitív hatással lesznek a pályafutásom további szakaszára" – mondta Gyepes.

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Kosznovszky Márk a Portsmouthban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.25. 17:26

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Újabb magyar igazol Angliába, ma utazik, hogy aláírja a szerződését – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 08:05

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59
Ezek is érdekelhetik