Olaszország: Filkor már megint válthat - a Cesenával emlegetik

Vágólapra másolva!
2013.01.02. 12:37
Filkor Attila a nyáron került az AC Milan kölcsönjátékosaként az olasz másodosztályú Bari labdarúgócsapatához, de a legfrissebb hírek szerint elképzelhető, hogy máris tovább áll, ezúttal a Cesenával hozták hírbe.

Internazionale, Grosseto, Sassuolo, Gallipoli, AC Milan, Triestina, Livorno, Bari – a 24 éves Filkor Attila eddigi olaszországi állomáshelyei (igaz, az Inter és a Milan első csapatában tétmeccsen nem szerepelt, a többi együttesnél kölcsönben játszott). A sor a legfrissebb hírek szerint januárban a Cesenával folytatódhat.

A tuttocesena.it értesülései szerint Filkor Attila a Serie B-ben 19. helyen álló Cesena egyik kiszemeltje, a labdarúgó januárban érkezhet a csapathoz. A forrás szerint a magyar középpályás mellett szól, hogy kellő tapasztalatot szerzett már az olasz másodosztályban.

Ez a fenti csapatnévsort látva nem is lehet kérdéses. Filkor az internetes adatbázisok tanúsága szerint 103 olasz másodosztályú meccsen lépett pályára, két gól és két gólpassz fűződik a nevéhez.

Ebben az idényben az ugyancsak második ligás Barinál – amelynél a nyár óta szerepel a Milan kölcsönjátékosaként – tíz meccsen összesen 627 percet játszott, gólt nem szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
10 perce

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
57 perce

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
18 órája

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
2025.07.26. 17:27

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 14:45

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 08:34
Ezek is érdekelhetik